Házszabálysértő volt Novák Előd kizárása az ülésről, állítja a parlament jobbikos alelnöke

Kövér László azért indítványozta a kizárást, mert a jobbikos politikus bekiabált Rétvári Bence államtitkár válasza alatt.

Sneider Tamás, a parlament jobbikos alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a házbizottság összehívását kezdeményezik.

Azt mondta: szerinte nincs lehetőség arra, hogy Novák Elődöt az ülésről - azaz két hétre - kizárják, a törvény szerint ezt csak ülésnapról lehet megtenni, s Kövér László házelnöknek ez esetben is ismertetnie kellett volna azt a paragrafust, amely alapján el kíván járni.

Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, hogy más képviselők is bekiabáltak az ülésen, mégsem érte őket retorzió.

Novák Előd a kereszténydemokrata Harrach Péter egy 2010-es megnyilvánulását idézve parlamenti műfajnak nevezte a bekiabálást, amelynek szerinte hétfőn helye volt, mert "égbekiáltó hazugságok hangzottak el".

A jobbikos képviselő Kövér Lászlóról szólva úgy fogalmazott: "először azzal fenyegetett meg, hogy kénytelen lesz a teremből eltávolíttatni, de aztán észhez tért, hogy azért ehhez nincs joga, és ezek után csak a kizárásomat kezdeményezte". Azt is mondta: szégyenletes, hogy a házelnök nem ismeri a házszabályt.

Novák Előd jelezte, hogy hiába zárták ki, élni kíván felszólalás jogával. Novák Előd kizárásáról 94 igen, 31 nem és 1 tartózkodással szavazott a parlament, miután bekiabált Rétvári Bence parlamenti államtitkár válasza alatt. A jobbikos politikus azt mondta: azt kiabálta, hogy "hazudik a kormány és Biszku Bélának több százezres nyugdíja van továbbra is".

A szavazás után a házelnök felszólította Vona Gábor frakcióvezetőt, hogy biztosítsa a rend feltételeit. Ezt azt jelenti, hogy Novák Előd vagy hagyja el az üléstermet, vagy viselkedjen ember módjára - fogalmazott Kövér László, hozzátéve: a képviselő a vitáról van kitiltva, ez a jelenléttel nincs összefüggésben a házszabály szerint.