Úrnapját ünneplik ma a katolikusok - Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában.

Úrnapját ünneplik ma a katolikusok, ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában, majd körmenetet tartanak - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.

Úrnapja ünnepét 1264-ben rendelte el IV. Orbán pápa, ez a Szentháromság vasárnapja után az első olyan ünnep, amely nem konkrét bibliai eseményt jelenít meg, mint a húsvéti vagy a karácsonyi ünnepkör, hanem egy úgynevezett "hittitkot".

A Krisztus testét és vérét jelképező oltáriszentség titkát megjelenítő ünnepet eredetileg a pünkösdöt követő vasárnap utáni csütörtökön ünnepelték, majd ezt VI. Pál áttette a következő vasárnapra. Ennek ellenére sok helyen, így Rómában is megmaradt a csütörtöki ünneplés szokása.



Úrnapja manapság a virágszőnyegekről, a falusi virágsátrakról és a körmenetről ismert, utóbbi szokás a XV. századtól terjedt el. A körmenetek a lakott területeket járták végig, szimbolizálva, hogy Jézus jelen van a falvakban, városokban egyaránt.