Nagyobb önállóságot kapnak az iskolák

Bankkártyaként működő kincstári kártyával fizethetnek majd az iskolák bizonyos termékekért, szolgáltatásokért. Az oktatási intézményeknek és a megyeközponti tankerületeknek is nagyobb önállóságuk lesz a jövőben – mondta a Klik elnöke.

Változások jönnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) életében; elkészült az új alapító okirat, és nemsokára az új szervezeti és működési szabályzat is hatályos lesz – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Klik elnöke.

Hanesz József a lap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, nagyobb önállóságuk lesz a megyeközponti tankerületeknek, és gazdasági szempontból az iskoláknak is. Az intézmények kincstári kártyát kapnak, amely bankkártyaként működik, ezzel fizethetnek majd bizonyos termékekért, szolgáltatásokért.



Mint mondta, várhatóan nyáron létrehozzák a Fővárosi Tankerületet is, ennek következtében két és fél év után a megyékhez hasonlóan a fővárosban is lesz a tankerületek fölött egy koordináló szervezeti egység. Ezzel kapcsolatban elmondta, a Fővárosi Tankerületnek csak a gyógypedagógiai intézmények felett lesz közvetlen irányítási jogköre, de elképzelhető, hogy a kollégiumok is átkerülnek hozzá.

A tankerület elsősorban gazdálkodási, valamint munkaügyi feladatokat vesz át, koordinálja a kerületek munkáját és segíti az adatszolgáltatásokat, ugyanakkor a pedagógusokat továbbra is kerületi tankerületi vezető nevezi ki – tette hozzá Hanesz József.

A kincstári kártyáról elmondta, a kártyán lévő pénzből elsősorban az azonnal szükséges, kisebb, de váratlan kiadásokat fedezhetik az iskolák. Szabályzatban fogják meghatározni azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyekre fel lehet használni a kártyát – ismertette.