Bajban az álomházasság: úgy tűnik, ennek a kapcsolatnak is vége

Döbbenten olvassuk a hírt: a három gyerekes filmszínész és gyönyörű feleségének álomházassága romokban hever.

Rögtön az elején szögezzük le, nem árt, ha fenntartással kezeljük két olyan bulvárlap információit, mint az OK! Magazine vagy a National Enquirer. Ebből az alapállásból azért már másképpen hangzik, hogy az álompár, Ben Affleck és Jennifer Garner házassága romokban hever, az említett orgánumok szerint a pár már külön is költözött. 


Jennifer Garner és Ben Affleck. Fotó: Sipa USA

Jennifer Garner és Ben Affleck. Fotó: Sipa USA



S hogy mire alapozzák feltételezéseiket? Sok-sok apró információra, amelyek ugyebár külön-külön semmit nem érnének. Most azonban, hogy napok óta erről pletykálnak, lassan kezd összeállni a kép - legalábbis szerintük.

Lássuk csak! Állítólag egyáltalán nem újkeletű történet, hogy a pár nehezen birkózik meg a három gyerek melletti magánélettel, ami gyakorlatilag megszűnt. Jennifer április 17-én ünnepelte születésnapját, Ben pedig ezen a napon ült repülőre, hogy Kanadába utazzon, a jegygyűrűjét pedig nem láttak az ujján...

Jennifer Garner és lányai. Fotó: Coleman Rayner LA

Jennifer Garner és lányai. Fotó: Coleman Rayner LA



Egy hónappal később Jen New Yorkba utazott egyedül, Ben pedig otthon maradt a gyerekekkel. Pontosabban nem is ő, hanem a bébiszitter, ugyanis a színészt a hajnali órákban kártyázni látták barátaival egy szórakozóhelyen. Bennfentes ismerősük szerint Affleck június 29-ére tartogatja a nagy bejelentését - ekkor ünnepelnék 10. házassági évfordulójukat. (Hogy vajon miért várna eddig ezzel a színész - elképzelésünk sincs.) Jen állítólag már pszichológushoz jár, hogy felkészüljön a válás okozta sokkra. A hírek szerint 150 millió dolláron kell(ene) majd osztoznia  párnak, és három gyermekük, a 9 éves Violet, a 6 éves Seraphina és a 3 éves Samuel felügyeleti jogán, amit Garner magának akar.

Garner és Affleck 2005-ben házasodtak össze, négy évi együttjárás után.