Seseljnek vissza kell térnie Hágába

A háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljt a szerb kormánynak május 26-án vagy a lehető legrövidebb időn belül át kell adnia a holland hatóságoknak - olvasható abban a kérelemben, amelyet a szerb igazságügyi minisztérium hétfő késő délután kapott meg, a szerb sajtó pedig kedden ismertetett.

A Politika című napilap információi szerint a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa úgy véli: az ultranacionalista politikus egészségi állapota nem lehet akadálya a scheveningeni börtönbe való visszatérésének. Jelezte: semmi sem veszélyezteti Vojislav Seselj egészségét Hágában. A politikus májrákban szenved.

A Seselj által vezetett Szerb Radikális Párt (SRS) alelnöke, Milorad Mircic pénteken jelentette be, hogy a betegsége miatt ideiglenesen szabadlábra helyezett vádlottnak keddig vissza kell térnie scheveningeni börtönébe. Mircic nem közölte, honnan származik ez az értesülése.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn találkozott Serge Brammertz hágai főügyésszel, és a miniszterelnök akkor még úgy nyilatkozott: egyelőre nem érkezett kérelem a Nemzetközi Törvényszéktől, de amikor ez megtörténik, Belgrád a szerb és a nemzetközi joggal összhangban fog cselekedni. A miniszterelnök a B92 televízió vasárnap esti interjúműsorában még úgy fogalmazott: meglepi ez a sürgős visszatérés, ha figyelembe vesszük, hogy Seselj több mint tíz évet töltött Hágában, és ügyében nem született ítélet.



Rasim Ljajic kormányfőhelyettes vasárnap még a B92 híradójában azt mondta, Seselj visszatérése "nem megy majd ilyen könnyen és gyorsan". Hozzáfűzte, hogy a hágai vádlottnak joga van fellebbezni, ami akár 10-15 napot is igénybe vehet, tehát nincs reális esély arra, hogy kedden visszautazzon Hollandiába. Seselj a hivatalos kérvény megérkezése után megismételte korábbi álláspontját, miszerint önként nem megy vissza börtönébe. Kijelentette egyúttal, hogy szökni sem fog.

Seselj 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, majdnem 12 évet töltött Hágában. Egyebek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett háborús bűncselekményekért. Pere 2007-ben kezdődött meg, azóta húzódik, tavaly novemberben súlyos egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Szerbiába visszatérve folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például "Nagy-Szerbia" megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését foglalná magában a környező országok szerbek lakta területeivel. Támogatottsága a Hágában töltött évek alatt csökkent, pártja a legutóbbi két választáson már nem került be a parlamentbe. Szabadlábra helyezése óta többször is megismételte, hogy önként nem tér vissza a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék börtönébe, ha vissza akarják vinni, akkor le kell tartóztatni.