Átalakítják a japán automata teherűrhajót

Japán azt tervezi, hogy kifejleszti Kounotori automata teherűrhajójának újabb, olcsóbb verzióját, a jelenlegi gyártási költségeknek feléért.

Jelenleg mintegy 20 milliárd jenbe - körülbelül 165 millió amerikai dollár - kerül egy űrhajó kifejlesztése. A henger alakú, mintegy 10 méter hosszú, 4,4 méter átmérőjű és hattonnányi rakományt felszállítani képes teherűrhajó közül már négy járt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), a legutóbbi 2013-ban.

A gyártási költségek a feljavított verziónál eltávolítható alkatrészekkel és egyéb fejlesztésekkel 10 milliárd jenre csökkenthetőek űrhajónként, miközben teherbírásuk nem változik.

A Kounotori koncepciórajza (Fotó: JAXA)

A Kounotori koncepciórajza (Fotó: JAXA)



A Kounotori avagy HTV vizet, élelmiszert és kísérletekhez szükséges felszereléseket szállít fel az ISS-re, aztán megtöltik hulladékkal, majd leválás után elég a légkörben. Az érintett japán minisztérium egy olyan verziót is fontolgat, amely akár kísérleti mintákat is haza tud már hozni.

2016 és 2020 között Japánnak három HTV-t kellene az ISS-re indítania. Ebből kettő már fejlesztés alatt áll, a harmadik a tervek szerint a könnyebb verzió lesz.

Az ISS-misszió 2020-ig tart, miközben az Egyesült Államok már arra kérte a részt vevő országokat, hogy küldetését 2024-ig hosszabbítsák meg. Arról egyelőre nem született döntés, hogy a szigetország továbbra is részt vesz-e a misszióban.