Kövér László: Magyarország stratégiai szerepet szán Chilének

Új külügyi stratégiája keretében Magyarország kiemelt hangsúlyt helyez a latin-amerikai kapcsolatokra, és azokban stratégiai szerepet szán Chilének - jelentette ki a chilei fővárosban szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a házelnök latin-amerikai látogatásának első állomásán, Santiagóban megbeszélést folytatott Edgardo Riveros Marín ügyvezető külügyminiszterrel, és tájékoztatást adott Magyarország új külügyi stratégiájáról, amelyben - mint mondta - a déli nyitás politikája révén kiemelt hangsúlyt helyez a latin-amerikai kapcsolatokra.

A kétoldalú kapcsolatok erősítését bizonyítja a 2009-ben pénzügyi okokból bezárt santiagói magyar nagykövetség újranyitása és a santiagói magyar kereskedőház megnyitása, ami Kövér László szavai szerint érzékelhető fellendülést hozhat a gazdasági együttműködésben. A házelnök kiemelte az idén októberben Budapesten másodszor megrendezésre kerülő Magyar-latin-amerikai Fórum jelentőségét, amelyre meghívta tárgyalópartnerét is.



Edgardo Riveros megerősítette, hogy az októberi fórumon magas rangú kormányzati küldöttség fogja képviselni országát.

Kövér László a chilei fővárosban megkoszorúzta a Szent István parkban lévő 1956-os emlékművet és Mindszenty József bíboros emlékművét. A magyar nagykövetségen a helyi magyar közösség tagjaival találkozott. A mintegy 50-60 résztvevőhöz szóló köszöntőjében a házelnök úgy fogalmazott, hogy az esetek döntő többségében nem önszántukból kerültek a világ legkülönbözőbb pontjaira magyarok. Vagy történelmi kényszerűségből menekültek, vagy mert abban bíztak, hogy nagyobb szerencse vár rájuk mint otthon - mondta.

001

"Abban a sok rosszban, ami a történelem során ért bennünket megvan az az érték, hogy ezek a honfitársaink a világ legtávolabbi pontjain is képviselik az óhazát, azt a kultúrát, amiből származnak, s azzal a tehetséggel, szorgalommal, amivel az új hazában megállták a helyüket, szülőhazájuk megbecsülését is növelik" - hangsúlyozta.

A 2010-ben hatalomra került "Fidesz-KDNP kormány úgy gondolta, ezek a közösségek megérdemlik, hogy a rendszerváltozástól eltelt húsz évet követően végre komolyan vegyük az összetartozásunkat" - tette hozzá. "Ezt részben törvényekkel fejeztük ki - az Alaptörvénnyel, a kedvezményes honosításról szóló törvénnyel és az ezzel együtt járó választójog megadásával -, részben azokkal a programokkal, mint a Kőrösi Csoma Sándor program, amelyekkel a mindennapi kapcsolattartást próbáltuk segíteni" - fogalmazott Kövér László a sajtófőnök tájékoztatása szerint.