Kezdődhet az aláírásgyűjtés a tankötelezettségről szóló népszavazáshoz

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a tankötelezettségről szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.

A március 15-i civil demonstráción bejelentett 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezés egyike volt az, amely úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben a tanuló a tizennyolcadik életévét betölti?".

A Nemzeti Választási Bizottság március 25-én hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, mert úgy ítélte meg, hogy a kérdés megfelel az alaptörvényben és a népszavazási törvényben foglalt előírásoknak, így lehet benne országos ügydöntő népszavazást tartani.



A hitelesítő határozat ellen érkezett felülvizsgálati kérelmet a Kúria kedden bírálta el, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A bírósági felülvizsgálati eljárásban ugyanis kötelező az ügyvédi képviselet, és ennek a beadványozó nem tett eleget. A Kúria döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria keddi döntése azt jelenti, hogy jogerőre emelkedett az NVB határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben.

A Kúria döntését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben. A megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.