Országossá szélesedett a német postássztrájk

Németország legtöbb tartományát elérte pénteken a Deutsche Post AG postavállalat kézbesítőinek sztrájkja. A követeléseket nyomatékosító akciókat szombaton és a jövő héten is folytatják.

A ver.di szakszervezet közleménye szerint pénteken a 16 tartomány közül 13-ban sztrájkolnak, összesen 7 ezer levél- és csomagkézbesítő részvételével.

A ver.di a heti munkaidő 38,5 óráról 36 órára csökkentését próbálja kiharcolni az általa képviselt 140 ezer dolgozónak, valamint 5,5 százalékos béremelést, és tiltakozik a munkaadó terve ellen, amely szerint kiszervezik 49 regionális társaságba a kézbesítési munkát.

A vállalat vezetése igyekszik feltartóztatni a bérek emelkedését, arra hivatkozva, hogy a bérköltségekben nagy a különbség a piac más szereplőihez képest, ami rontja a versenyképességet. A ver.di követelései évente további 600 millió eurós terhet vonnának maguk után - állítja a cég, amely béremelés helyett inkább kedvezményeket ajánl, egyebek között a felmondási védelem kiterjesztését három évvel, 2018 végéig, valamint azt, hogy a kézbesítőknek nem kell dolgozniuk december 24-én és december 31-én.

A felek eddig 4 tárgyalási fordulót zártak le megállapodás nélkül. A ver.di kedden indította sztrájksorozatát. A következő tárgyalási forduló a jövő héten lesz.

A Deutsche Post AG a legnagyobb német vállalat a szállítmányozás és a postaszolgáltatás területén. A csaknem 500 ezer embert foglalkoztató, egykori állami, jelenleg tőzsdei társaság szerepel a frankfurti tőzsde vezető indexében, a DAX-30-ban. A konszernhez tartozik egyebek között a Magyarországon is tevékenykedő DHL.