"A két végén égették a húszezreseket"

100 milliárd forintra is tehető az az összeg, amit esetleg vissza kell fizetni az uniónak, mert az egyetemek nem tudnak vele elszámolni - mondta az ÁSZ-elnök a Heti Válasznak. Domokos László arról is beszélt, a brókerügyeket szem előtt tartva ellenőrzi az ÁSZ az önkormányzatokat és a felügyelő MNB-t is.

A kormánytól azt a feladatot kapta az Állami Számvevőszék, hogy a brókerügyeket illetően főleg az érintett önkormányzatokat vegye górcső alá, az ÁSZ a brókerbotrány szempontjából fogja vizsgálni a nemzeti bankfelügyeletet is, aminek az eredménye azonban csak jövőre várható - erről beszélt a számvevőszék elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában.

Domokos, ÁSZ

Domokos László az interjúban felidézte: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010-ig a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozott, azaz a PSZÁF vezetője utasítható volt, és csak 2011-től vált önállóvá, amikor beolvadt a nemzeti bankba. A jegybank már az első ellenőrzéskor kiszúrta a pénzügyi szolgáltatóknál fennálló visszásságokat, a számvevőszék elnöke ezért méltánytalannak tartja a jegybankon elverni a port.

100 milliárddal nem tudnak elszámolni az egyetemek

Az ÁSZ elnöke hosszan elemezte a felsőoktatási intézményeknél lefolytatott vizsgálataik eredményét, és arra a következtetésre jutott, hogy 100 milliárd forintra is tehető az az összeg, amit esetleg vissza kell fizetni az Európai Uniónak, mert az egyetemek nem tudnak vele elszámolni. A művészeti egyetemeknél még véletlenül sem tapasztaltak olyasmit, ami szabályos lehet, a gazdálkodás legelemibb szabályait sem tartották be: "a két végén égették a húszezreseket" - tette szemléletessé az ÁSZ-elnök, de azt is hozzátette, hogy a rossz gazdálkodást nem keveri össze a szándékosan elkövetett, személyes haszonszerzés által motivált bűncselekményekkel. Elmondta, a harminc egyetemen elvégzett ellenőrzés nyomán 40 jelzést kellett tenniük különféle hatóságoknak, és tucatnyi nyomozás van folyamatban.