Világelsők között a magyar hackerek

A világ egyik legrangosabb hackerversenyén bizonyított a budapesti Műegyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének csapata.

Távolból, virtuálisan, végig a Műegyetem negyedik emeletén ülve, de élőben vívtak meg egymással a Santa Barbarai Egyetem szervezésében az iCTF verseny résztvevői. Ezúttal nyolcvannyolc team vetélkedett kilenc órán keresztül.

Ahogy az egy hackerhez „illik”, a résztvevőknek a szolgáltatások gyengeségeit kellett megtalálni egy rendszeren belül, sikeresen támadni – majd javítani és biztonságosabbá téve meg is kellett védeni az ellenfelek támadásaitól. A feladatok között volt hacker és üzemeltető, amiket a szervezők a programozási nyelvek sokszínűségével nehezítettek, és ráadásul biztonsági hibákkal tűzdeltek tele.

Alkalmanként a pénzmosás fázisait kellett teljesíteni, olyan szolgáltatásokat létre hozni, mintha egy bank lenne a versenyző, vagy mintha éppenséggel onnan ellopná a pénzt.

Megszólal a videóban Bencsáth Boldizsár is, aki egy mexikói versenyen, melyen világ legjobb szakértői versenyeztek egymással, magában ért el 2. helyezést, pedig egyébként csapatok mérték össze tudásukat.