Porosenko szerint több mint 90 ezres szakadár-orosz haderő fenyegeti Kijevet

Mintegy 40 ezer szakadár fegyveres van jelenleg a Donyec-medencében és körülbelül 50 ezer orosz katona Ukrajna közvetlen határainál - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök, a kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülését megnyitva.

Porosenko úgy véli: egyre nő a veszélye annak, hogy az "orosz-terrorista" csapatok széles körű harci cselekményeket indítanak el, ami újabb intézkedéseket követel az állam védelmi képességeinek növelésére. Kiemelte ezek közül, hogy szükség van Mariupol kikötőváros és az egész azovi tengerpart védelmének erősítésére.

Az államfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mostanra a katonák és az önkéntesek erőfeszítéseinek köszönhetően az ország megbízható, jól képzett és fegyelmezett hadsereggel rendelkezik.

Az elnök beszédében leszögezte, hogy Kijev hiánytalanul betartja a minszki megállapodásokban foglaltakat, miközben a szakadárok sorozatosan megértik azokat. Szavai szerint a szakadárok akadályozzák a nemzetközi megfigyelőket abban, hogy ellenőrizzék, valóban kivonták-e a nehézfegyvereiket a front menti övezetből.

"Rendszeresen tűz alá veszik az ukrán katonák állásait, a békés lakosokat, aktív felderítő és diverzáns tevékenységet folytatnak, összecsapásokat provokálnak ki a fegyveres erők tagjaival azzal a céllal, hogy aláássák a válság békés rendezését" - jelentette ki Porosenko ukrán elnök.