Ősztől működik a kaposvári új hulladékkezelési központ

A létesítmény uniós támogatással készül, működése 118 települést érint majd.

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program keretében ősz elejére készül el mintegy 6 milliárd forintból, európai uniós támogatással, az új kaposvári hulladékkezelő központ, amelynek működése 118 települést érint majd - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a létesítmény bokrétaünnepén szerdán.

A somogyi megyeszékhely gesztorságával létrejött Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén a tervek szerint október elsejétől új hulladékgazdálkodási rendszer működik majd, amely fel is dolgozza a települések hulladékát. Mivel az Európai Unió rendelkezése szerint 2016-tól komoly összegeket kell fizetni a lerakott és fel nem dolgozott hulladék után, éves szinten több mint 100 millió forint illeték megfizetése alól mentesül a térség az új központnak köszönhetően.

A bokrétaünnep során felvonták a bokrétát a hulladékkezelő központ legmagasabb pontjára, jelezve, hogy a tavaly márciusban elkezdett nagyberuházás mintegy 80 százalékos készültségi szinten áll, a legfőbb alkotóelemei már megépültek.

Szita Károly az ünnepségen beszélt arról is, hogy Kaposvár elindult egy olyan úton, amelynek köszönhetően egészségesebb várossá válhat. Elmondása szerint három dolog veszélyezteti az emberek egészségét: az élelmiszer-előállítás során használt vegyszerek, a szén-dioxid-kibocsátás és a hulladékkezelés nem megfelelő módja.

Hangsúlyozta: a somogyi megyeszékhely mindegyik téren tett már fontos lépéseket, így saját mintaprogramot dolgozott ki az élelmiszer-gazdaságban, alternatív energiákra állt át a város bizonyos intézményeinek működtetésében, valamint korszerű hulladék-feldolgozó üzemet épít.

Nagy György, a kivitelező Geohidroterv Kft. projektvezetője elmondta, hogy a 4,5 hektáron elterülő hulladékkezelési központban egyebek közt hulladékudvar, szelektív válogatócsarnok, mechanikai hulladékkezelő csarnok, korszerű, szigetelt hulladéklerakó tér, illetve kiszolgáló épületek épülnek. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az érintett településeken októbertől a lakosság is tapasztalja majd a változásokat a hulladékgyűjtésben. A társas- és családiházas övezetek hulladékgyűjtő edényeket kapnak, amelyekben elkülönítve gyűjthetik az újrahasznosítható hulladékot. A családi házaknál a társulás ingyenes komposztládákat is kihelyez azok számára, akik vállalják a házi komposztálást.