Helyi népszavazást akar a múzeumi negyedről a Jobbik

Arról kérdeznék a helybelieket, hogy egyetértenek-e kormány terveivel. A jogszabályok szerint a referendum eredménye nem lenne kötelező érvényű, csak véleményt nyilváníthatnának a szavazók.

A Jobbik helyi népszavazást kezdeményez a városligeti múzeumi negyedről. Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy arról kérdeznék meg a helyieket, hogy egyetértenek-e az új nemzeti közgyűjteményi együttes, azaz a múzeumi negyed megvalósításával.

Mivel a vonatkozó törvény minden jogosítványt elvont a kerületi önkormányzattól, ezért nem ügydöntő, hanem véleménynyilvánító népszavazásról lehet szó - fejtette ki.

Az ellenzéki politikus azt is jelezte, hogy Liget Budapest beruházással összefüggésben a zöldfejlesztések létjogosultságát nem kérdőjelezik meg.

Értékelése szerint a múzeumi negyed az ország vezetését is erősen megosztja, részben azért, mert feleslegesnek és károsnak ítélik, másrészt sokba kerül, harmadrészt pedig "rondák a tervezett épületek".

A jobbikos politikus tájékoztatása szerint a feltenni tervezett kérdést eljuttatják a kormánytagoknak és államtitkároknak is.