Heves zivatarokra és viharos szélre figyelmeztetnek

A várható heves zivatarok miatt két délkeleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Több megyében sok esőre és viharos szélre is figyelmeztetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délelőtt az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: késő délután északnyugat felől több helyen viharossá fokozódó széllel hidegfront éri el az országot, mely este halad át a Duna vonalán, majd a késő esti, éjféli órákban az ország délkeleti részét is eléri.

A fronthoz zivatarok is társulnak, melyeket néhol az óránként 90-100 kilométernél is erősebb szél, nagyméretű jég, illetve felhőszakadás is kísérhet.

A veszélyjelzés szerint Békés és Csongrád megye kivételével az egész országban várható heves zivatar, amelyet jégeső, károkozó szél kísérhet.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Pest megyében, valamint a fővárosban felhőszakadás is várható, rövid idő alatt akár 30 milliméternél is több eső hullhat.

Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a viharos szél miatt is kiadták a figyelmeztetést.
Szerdán a hőmérséklet csúcsértéke a Dunántúlon 21-26, másutt 26-31 Celsius-fok között alakul. Késő estére 15-22 fok közé hűl le a levegő.

A meteorológiai szolgálat azt írta: csütörtökre virradó éjszaka a front hatása a keleti, délkeleti országrészben is lecseng. A zivatarok kelet felé elhagyják az országot. A szél fokozatosan veszít erejéből. Csütörtökön napközben nem valószínű zivatar.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 21-25 fok között alakul.