Erőszakossá fajult egy kormányellenes tüntetés Macedóniában

Ezrekre tehető tömeg tüntetett Szkopjéban kedd este a macedón kormány ellen, amelyet az ellenzék vezetője aznap azzal vádolt meg, hogy megpróbálta eltussolni a nyomozást a rendőrök által agyonvert 22 éves fiatalember ügyében. A rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal lépett fel a tiltakozók ellen, 19-en megsebesültek, köztük 11 rendőr.

A tömeg a kormányzat központi épülete elé vonult, és ott azt kiabálta, "Gyilkosok! Gyilkosok!" Többen kövekkel dobálták az épületet, betörték annak néhány ablakát, továbbá autókat rongáltak meg és kukákat gyújtottak fel.

A rendőrség ezt követően avatkozott közbe, és feloszlatta a tüntetést.

A beavatkozás közben sebesültek meg többen, köztük - egy belügyminisztériumi szóvivő szerint - tizenegy rendőr, valamint a sajtónak dolgozó egyik fényképész.

A tüntetést azt követően hívták össze, hogy Zoran Zaev, a baloldali szociáldemokrata szövetség elnöke tucatnyi hangfelvételt tett közzé, amelyeken állítása szerint Nikola Gruevszki miniszterelnök, valamint a belügyminiszter, a macedón hírszerzés vezetője és más tisztségviselők arról tárgyalnak, hogy hogyan tussolják el a négy évvel ezelőtti emberölést, amelyet rendőrök követtek el.

Kormányellenes tüntetők és rendőrök a szkopjei kormányépület előtt 2015. május 5-én. (MTI/EPA/Tomislav Georgiev)


Zaev hónapok óta a kormány piszkos ügyeit bemutató lehallgatott beszélgetéseket tesz közzé, ezek szerinte a macedón kémelhárítástól származnak. A felvételek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormányzó konzervatív párt az elmúlt években több választáson is csalt, valamint törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember, köztük politikusok, bírák, rendőrök, diplomaták telefonját.

A 2006 óta hatalmon lévő Gruevszki szerint a felvételek nem hitelesek, külföldi ügynökök segítségével készültek. A kormányfő államcsíny szervezésével is megvádolta Zaevet, január 31-én rövid időre őrizetbe is vették. Az ellenzéki vezetőt nemrégiben vád alá helyezték az említett felvételek közzététele miatt.

Az ellenzék május közepére már korábban országos kormányellenes tiltakozó akciót hirdetett.