Egyértelműen a LED-világításé a jövő

Égre irányított fények, elavult izzók, magas fogyasztás, hatalmas fényburok a nagyvárosok körül szere a világon. Sok helyen, sok mindennel próbálkoznak, hogy korszerűsítsék, energiatakarékossá tegyék a közvilágítást. Van, ahol kizárólag a LED-ben gondolkodnak, míg másutt az intelligens világításban látnak fantáziát. Azaz csak akkor világítanak a kandeláberek, ha valaki vagy valami az utcában jár. Mi lehet a jövő fényforrása? Hogyan lehet hatékonyan korszerűsíteni a közvilágítást? És mi a helyzet az otthoni fényforrásokkal?

A LED-et amint bekapcsolják, azonnal fényt szolgáltat, és ahogy lekapcsolják, elsötétül, így azzal is megvalósítható az intelligens világítás, vagyis a mozgásra működő fényforrás az utcákon - mondta Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke a Kossuth Rádió Közelről című szerdai műsorában. A közvilágítás szerepe ugyanakkor egyszerre a köz-, a vagyon- és a közlekedésbiztonság megteremtése, a technológia utóbbit biztosítja, előbbi kettőt azonban kevésbé, ezért ledesítésnél figyelni kell arra is, hogy a lámpa mennyire világítja meg a környezetet, nem elég csak az úttestet - tette hozzá.

A LED-es lámpával el lehet érni ugyanazt a fényerőt, amelyet a hagyományos nátriumossal, előnye azonban, hogy nagyon jól irányítható a fénye és remek a színvisszaadása is, így elérhető vele a melegsárga fényű körvilágítást - mutatott rá.
Hallgassa meg!

Nagy János szerint egyértelműen a LED-é a jövő. A technológia sokat fejlődött az elmúlt években, és még fog is, javul a termékek fényhasznosítása, jobb lámpatestek jelennek meg és egyre olcsóbban lehet megvenni őket, ezért nem ajánlotta, hogy a települések elsiessék a ledesítést. A Világítástechnikai Társaság elnöke elmondta ugyanakkor, hogy a közvilágítás korszerűsítése után, ha jók a lámpatestek és azokat megfelelő módon szerelik fel, akkor javulnak a fényszennyezési mutatók.

Vannak azonban más irányok is. A fizikusok és a kémikusok újabb és újabb fényforrásokkal kísérleteznek laboratóriumi körülmények között, például a nanotechnológiai alapon működő világítással. Az indukciós lámpákkal kapcsolatban azonban emlékeztetett, hogy az egy 35-40 éves, elavult technológia, a lámpatestek sok higanyt tartalmaznak, mint fogalmazott, „egy mikrohullámú sütőt szerelünk a fejünk fölé”, és nem a legjobb a fényhasznosítás sem, ezért nem ajánlotta.

Megtakarítás otthon 

Az utcáról menjünk be a lakásba. Az elmúlt években komoly változásokat éltünk át, hiszen folyamatosan búcsúztunk a hagyományos izzóktól. Sokan még most sem tudnak eligazodni a kompakt fénycsövek és a LED-es fényforrások között. A folyamat még nem zárult le, eredetileg 2016 volt a határidő, amelyet kitoltak 2018-ra, addig kell kivonni a halogénlámpákat - idézte fel Nagy János.

Ha otthon LED van, azzal ugyanannyit lehet megtakarítani, mintha kompakt fénycsövek világítanának. Egy lakás áramszámlájának 15-19 százalékát teszi ki a világítás, amelyen korszerű technológiával 30-40 százalékot lehet spórolni a hagyományos világítás költségeihez képest - fejtette ki.

Az új fényforrások használhatók a régi E27-es és E14-es foglalatokkal is. A távol-keleti lámpatestek esetében azonban előfordulhat, hogy nem működnek, mert azokat nem lehet cserélni, ezért érdemes megnézni, mit vásárolunk, és hogy adott esetben van-e cserefényforrás - hívta fel a figyelmet a szakértő.