Mike Huckabee is bejelentette indulását az amerikai elnökválasztáson

Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó kedden hivatalosan bejelentette, hogy republikánus színekben indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson.

"Indulok az Amerikai Egyesült Államok elnökségéért" - közölte az 59 éves politikus szülővárosában, az arkansas-i Hope-ban. Az Egyesült Államok déli részén található városkában született Bill Clinton egykori amerikai elnök is.

A volt baptista lelkész, aki rendkívül konzervatív nézeteket vall az abortuszról és a melegházasságról, a vidéki és evangéliumi keresztény Amerika jelöltjeként mutatta be magát. Szenvedélyes hangvételű beszédében ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén javítani fog a középosztály helyzetén.

Huckabee a közel-keleti politikai helyzetre is kitért, és határozott támogatásáról biztosította Izraelt, leszögezve, hogy "előbb fagy be a pokol", minthogy Irán atomfegyverhez jusson.

A Fox News konzervatív hírcsatorna egykori műsorvezetője az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettel szemben is keményebb fellépést helyezett kilátásba. "Úgy fogunk bánni a dzsihadistákkal, mint a mérges kígyókkal" - hangsúlyozta.

Mike Huckabee hatodikként szállt ringbe a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Huckabee támogatottsága 10 százalék alatt van a republikánus szavazók körében.

A politikus, aki 1996 és 2007 között volt Arkansas kormányzója, a 2008-as amerikai elnökválasztáson is indult, azonban nem sikerült elnyernie a Republikánus Párt elnökjelöltségét. Nyolc, főleg déli államban diadalmaskodott, de a jelöltséget végül megszerző John McCain legyőzte. Ezt követően hat és fél éven keresztül a Fox News hírcsatornán vezetett egy heti műsort.

Ugyancsak kedden a Demokrata Párt bejelentette, hogy a demokrata elnökjelölt-aspiránsok számára hat nyilvános vitát fognak rendezni. Hillary Clinton később a Twitter közösségi oldalon jelezte, hogy részt vesz a vitákon.

Bő másfél évvel az elnökválasztás előtt a felmérések többsége szerint a demokrata párti Hillary Clinton fölényesen nyerne bármelyik republikánus ellenfelével szemben, ha az amerikaiaknak ma kellene dönteniük arról, hogy ki vezesse az országot.