Koncertek és kiállítás a Várkert bazárban

Együttműködés kezdődött a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny és a Várkert bazár között: koncertek, workshopok, nyilvános próbák mellett interaktív Virtuózok-kiállítás is nyílik az épületben nyár végén.

Együttműködés kezdődött a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny és a Várkert Bazár között: koncertek, workshopok, nyilvános próbák mellett interaktív Virtuózok-kiállítás is nyílik az épületben nyár végén.

A programokat felvezető keddi sajtótájékoztatón L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: olyan kezdeményezésről van szó, amely nagyszerűen kihasználja a Várkert Bazár adottságait, emellett ahhoz a szellemiséghez is szervesen kapcsolódik, amely a hagyományok ápolását előremutató, progresszív elemekkel ötvözi.

Peller Mariann, a Virtuózok producere az MTI-nek elmondta: a június 7-i nyitóhangverseny után szeptembertől folytatódnak a koncertek körülbelül havi rendszerességgel, később a második széria forgatása során még gyakrabban, a tervek szerint havonta 2-3-szor lesznek koncertek a Várkert Bazár multifunkcionális termében.
A 2016-os szériára olyan külföldi hírességeket szeretnének meghívni, mint Anna Netrebko, Ennio Morricone, Lang Lang vagy David Garrett - árulta el Peller Mariann. Az együttműködés másik fő területe egy interaktív Virtuózok-kiállítás létrehozása a Várkert Bazárhoz tartozó Déli Palotákban.

Boros Misi zongorista, a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok 6-13 éves korcsoportjának győztese (b) a produkció és a Várkert Bazár, mint befogadó helyszín együttműködési megállapodásáról tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Várkert Bazárban 2015. május 5-én. Az asztalnál Gyutai Csaba, a Vagyongondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, a Virtuózok zsűritagja és Peller Marianna, a Virtuózok producere (b-j). MTI Fotó: Marjai János

Boros Misi zongorista, a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok 6-13 éves korcsoportjának győztese (b) a produkció és a Várkert Bazár, mint befogadó helyszín együttműködési megállapodásáról tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Várkert Bazárban 2015. május 5-én. Az asztalnál Gyutai Csaba, a Vagyongondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, a Virtuózok zsűritagja és Peller Marianna, a Virtuózok producere (b-j).
MTI Fotó: Marjai János



A nyár végén nyíló, és év végéig biztosan látogatható kiállítás több állomásból áll majd, amelyeken egy okostelefon-alkalmazás - vagy nyomtatott segédlet - segítségével lehet végighaladni - magyarázta Peller Mariann. A gyerekek kipróbálhatnak többek között egy nagy hangszert, amelyen egyszerre 16-an tudnak együtt zenélni, muzsikálhatnak valamelyik "veterán" vagy 2016-os virtuózzal, megmérethetik magukat egy zenetanár előtt, vagy lefotóztathatják magukat a zsűritagok viaszmásával. Aki minden állomáson végighaladt, a műsorban látotthoz hasonló imázsfilm forgatását nyerheti.

A műsor producere kitért arra is, hogy aktívan folyik a Kis Virtuózok Alapítvány munkája, a nyárra európai koncertkörútra mennek, és tervben van egy japán turné is.

Batta András zenetörténész, az alapítvány kuratóriumának tagja, a Zeneakadémia volt rektora úgy fogalmazott: a Kis Virtuózok Alapítvány az egész magyar zeneoktatás "marketing zászlóshajója" kíván lenni. Úgy vélte, az immár mozgalommá vált Virtuózok legnagyobb hozadéka az volt, hogy a komolyzene az utca emberét is elérte, úgy beszéltek a műsor fejleményeiről, mint a futballról.

Gyutai Csaba, a Vagyongondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Virtuózokkal való együttműködés tökéletesen illik abba a "minőségi brandbe", amelyet a Várkert Bazárból szeretnének építeni, erre utal a Klasszikusok találkozása mottó is.