Görögország bedobja a törülközőt, állítja a szakértő

A szerdán esedékes kamattörlesztést még valahogy összekalapozza, de minden mutatószám arra utal, hogy Athén hosszabb távon nem tudja majd rendezni a kötelezettségeit - mondta az M1 reggeli műsorában Lentner Csaba. A közgazdász szerint 240 milliárd eurót le kell majd írniuk a hitelezőknek, mert Görögország nem lesz képes kigazdálkodni a GDP-je közel kétszeresét kitevő államadósságot.

Újabb törlesztőrészlet fizetéséhez érkezett a görög kormány. Az országnak szerdán, május 6-án mintegy 200 millió dollár kamatot (54 milliárd forint) kell törlesztenie az IMF-nek. A Nemzetközi Valutaalap szóvivője azt mondta, várakozásaik szerint Görögország továbbra is marad az eurózónában, mindenesetre többet lehet majd tudni a csütörtökön kezdődő brüsszeli tárgyalások után.

Ez már csőd?

Görögország gazdasági értelemben államcsődben van, 2010 óta 240 milliárd euró segélyt kapott az EKB-tól, illetve az IMF-től - jelentette ki Lentner Csaba közgazdász, egyetemi tanár a szerdai Ma reggelben. A mostani 200 millió dollárt a kormány az intézményektől még valahogy összekalapozza majd, de minden mutatószám arra utal, hosszabb távon nem tudja rendezni a kötelezettségeit.

Szólamok kontra számok

Athénban talán még ma is azt hiszik, a politikai szólamok felülírhatják a rideg számokat, de a görög gazdaság működésképtelen, a munkanélküliség 25,7 százalékon áll, sőt, a fiatalok körében az arányszám 50 százalék felett van, a külkereskedelmi mérleg pedig mínusz 20 milliárd euró. A kétéves állampapírok kamata 30 százalékon áll, azaz Athén rövid távon 30 százalékos kamattal juthatna pénzhez – már ha valaki adna -, ami kigazdálkodhatatlan, ugyanez pedig a 10 éves állampapírok esetében 13,61 százalék most a januári 9 százalék után. Az IMF persze hivatalból bizakodó, hiszen ha ezt a 200 milliót ki tudná szorítani a görögökből, már az is eredmény, de a hitelezőknek nyilvánvalóan azzal kell számolniuk, hogy a 240 milliárd euró segélyt le kell majd írniuk, Athén ugyanis egyszerűen nem képes kigazdálkodni a GDP-je közel kétszeresét kitevő államadósságot.

Az EU szégyene

A kialakult helyzetért a professzor egyértelműen az EU-t, az európai monetáris zónát mondta felelősnek, amely belehajszolta ebbe az állapotba Athént a rossz, megszorításokra, elvonásokra, fizetéscsökkentésre építő válságkezelő gazdaságpolitikával. 2008 őszén Magyarország és Görögország egy szinten volt, mindkét ország külső segítségre szorult, de mi az EU megszorításokra épülő válságkezelési technikájának ellentmondó módszert választva kimásztunk a gödörből, Görögország pedig tovább süllyedt - emlékeztetett Lentner. Hangsúlyozta: a sikerese válságkezeléshez egyrészt bátor kormány, másrészt megadóztatható gazdasági szektor kell.

Közel az államcsőd

Lentner megismételte: ha a kamatok után Görögországnak már tőkét is kell majd törlesztenie, jogi értelemben is szinte biztosan beáll majd az államcsőd, ami megtépázza az eurózónát, az egész EU-t, tovább gyengíti az uniós pénzt a dollárral szemben, és mindezt Magyarország is megérezheti. Ha egyébként Görögország hivatalosan is csődöt jelentene, tovább esnének a fizetések, megugrana az infláció, még jobban megdrágulna az élet, a turizmus drasztikusan visszaesne, a görög állampapírok pedig gyakorlatilag lenullázódnának, hiszen az államcsőd azt jelenti, hogy a görög állam nem tudja visszafizetni a hiteleit - magyarázta a szakember.