A magyarok megtakarítása elmarad a nyugat-európai átlagtól

Átlagosan fejenként 2,1 millió forintos megtakarítással rendelkeznek a magyarok, az összeg jóval alatta marad a nyugat-európai 23,9 millió forintos átlagnak, és lényegesen alacsonyabb a kelet-közép-európai térségben élők átlagosan 3 millió forintos megtakarításánál is - derül ki a Bankmonitor.hu kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.

A szakportál az OECD legfrissebb adataira hivatkozva azt írta, hogy egy magyar embernek átlagosan 2,7 évi keresetével megegyező a megtakarítása.

Ebből a szempontból a kelet-közép-európai országok között a 2. helyre sorolták Magyarországot, az első a régióban Csehország 3,2 évi keresetnek megfelelő megtakarítással.

A dél- és nyugat-európai országok átlaga viszont jóval öt év feletti. A hollandok átlagosan több mint 9 évnyi keresetüknek megfelelő megtakarítást halmoznak fel.

Az OECD adatai szerint Magyarországon nem csak a pénzügyi megtakarítások nagysága, összetételük is sok tekintetben eltér a nyugat-európai országokétól, negatívum, hogy Kelet-Közép-Európában kimagaslóan sok készpénzt tartanak. A nyugat-európai megtakarításokban részaránya 3 százalék alatti, ezzel szemben a magyarok megtakarításainak közel 14 százalékát készpénz alkotja.

Mindeközben az államkötvények népszerűsége az elmúlt években sokat nőtt, a jegybanki statisztika szerint a magyar háztartások birtokában álló kötvények értéke 2012 második negyedéve óta 1800 milliárd forintról 3 ezermilliárd forintra növekedett, 64 százalékkal gyarapodott.