A kereslet támogatja a külkerforgalom erősödését

A külkereskedelmi forgalom élénkülése mögött mind a külső, mind a belső kereslet erősödése megfigyelhető - állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzőleg kiadott jelentését kommentáló közleménye.

A KSH jelentése szerint februárban a kivitel euróban számolt értéke 6,0, a behozatal 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összehasonlítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 41 millió euróval, 848 millió euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 139 millióval haladta meg az előző, január havit. Az év első két hónapjában az export 4,9, az import 3,4 százalékkal nőtt, a kiviteli többlet 1,557 milliárd euró volt, 243 millióval több az egy évvel korábbinál.

Az NGM hangsúlyozza, hogy a közelmúltban megvalósult beruházások is hozzájárultak a villamos gépek, készülékek és műszerek mindkét irányú forgalmában bekövetkezett bővüléshez, a közúti járművek exportja pedig az új hazai gyártású modellek piaci bevezetése folytán emelkedett. Az élelmiszerkivitel dinamikáját az orosz embargó ugyan mérsékelte, de ennek ellenére is növekedést mutatott.

Várhatóan az ipari kibocsátást és így az export teljesítményét is tovább fogja emelni, hogy a Suzuki március elején kezdte el gyártani új, magasabb kategóriájú modelljét, de az Audi három műszakra való átállása is támogathatja a növekedést. Az erősödő külső kereslet szintén javíthatja a növekedési lehetőségeket - fűzte hozzá az NGM közleménye.