Örülünk, Vincent? Ez van az LG csúcsmobiljával

Jules Winnfield, Örülünk? Vincent! kérdése jut az ember eszébe a Ponyvaregény c. kultuszfilmből, mikor valamelyik eddig is nívós holmit még magasabbra szintre emelnek – az árával együtt. Itt az újdonatúj LG G4.

Fájdalom, de a beszámolók alapján a Londonban bemutatott G4-nek nemcsak a konkurenciával, hanem a saját elődjével is meg kell majd megküzdenie. Az LG G3 a százezer forint körüli árával ugyanis az okostelefonok azon ritka és becses példányai közé tartozott, amelyek valóban minőségi kidolgozást, elsőrangú kamerát, szinte túl nagy (5,5 hüvelykes), dupla HD (!) felbontású kijelzőt, erőmű processzort (Snapdragon 801), 2 vagy 3 GB rendszermemóriát adtak: ezt a listát leginkább csak a prémium kategória szolgáltatta, mintegy kétszer ennyiért. A kiváló ár-érték arányért pedig a felhasználó hajlandó volt szemet hunyni kisebb problémák, mondjuk a néha előforduló laggolás és a gyári launcher nehézkessége felett.

Fordult a kocka

Szembeötlő, hogy a koreai gyártó immáron minden szempontból, az árát tekintve is a prémium kategóriába lépett: a jelenleg csak dollárban bejelentett árak 260 ezer forint körüli árat sejtetnek, tehát az LG a G4-et alkalmasint valahová a „sima” Samsung Galaxy S6 és az S6 Edge közé célozta be. Kérdés, hogy nem túl sokan tolonganak-e már most is ebben az árkategóriában… Hogy a G3-tulajdonosok a kicsit szebb, kicsit jobb, kicsit elegánsabb készülékért hajlandóak lesznek-e tömegesen kidobni nagyjában-egészében kifogástalan jelenlegi mobiljukat?

Amúgy az LG mindent beleadott

Az utóbbi hónapokban folyamatosan csöpögtetett, s most sorra valóra vált információk szerint gyakorlatilag egy jó kompakt fényképezőgép képességeinek megfelelő kamerát pakoltak bele. Úgy fest, hogy a G4-et zsebében tartó átlagos felhasználónak nemigen lesz szüksége külön fényképezőgépre: a hat lencsetagból álló, szokatlanul nagy, F/1.8-as (!) rekeszértékű kamera 16 megapixeles, ráadásul háromtengelyes (ide megint kell egy felkiáltójel!) képstabilizátort kapott. Ezzel az előzetesek szerint már rossz fényviszonyok közepette is remek fotókat lehet lőni. Fotósok nagyra értékelhetik, hogy a jpeg mellett veszteségmentes raw formátumban is képes dolgozni az apparátus. Manuálisan állítható a fehéregyensúly és a fényérzékenység, 100 MB-s panorámaképeket készít…

Az LG Electronics mobilkommunikációs vállalat új, G4-es okostelefonja Szöulban, Dél-Koreában 2015. április 29-én. (MTI/EPA/Jeon Heon-Kyun)

(MTI/EPA/Jeon Heon-Kyun)



A külcsín maradt is, meg nem is

A telefon nagyjából olyan vastag, mint az elődje, előlapján sem sok forradalmi változást észlelni, hanem a hátlap, a híres, agyonpletykált hátlap! Ez a kiszivárogtatásoknak megfelelően valódi bőrből (!) készült. A drága bőr hátlap igazi unikum: elegáns, kellemes fogású, a luxuskészülékek között is ki fog tűnni. A jövő zenéje, hogy a természetes cserzőanyagokkal előállított bőr majd meddig bírja a gyűrődést elszíneződéssérülés nélkül. Persze tehetjük védőtokba is, de akkor talán már egyszerűbb eleve műanyag hátlappal vásárolni.

Kicsit jobb kijelző, azonos felbontás

Maradt a brutális méretű, 5,5 hüvelykes kijelző, dupla HD 2560x1440 pixeles felbontás – ezen már nemigen lehetett hová javítani, hiszen emberi szemmel eddig sem lehetett pixeleket számolgatni rajta. Mindenesetre állítólag növelték a színtartományt, a kontrasztarányt.

Fura, némileg öncélúnak tűnő ötlet, hogy az LG a G4-be valamicskét keveset átcsent a hajlított Flex készülékeinek egyediségéből: olyan kis mértékben, hogy alig lehet látni, de enyhén meghajították a G4-et is.

LG G4, a dél-koreaiak új okostelefonja


Becsületes hardver a motorháztető alatt

Már a G3-ban is kiváló motor dohogott, a készülék ritka laggolásai minden bizonnyal csak szoftveres hibáknak tudhatók be: reménykedjünk, hogy az új gyári UI nem fogja rontani a kiemelkedő hardver képességeit.

Picit meglepő, hogy a G4 nem kapta meg a G2 Flax 810-es, túlmelegedős csipszetjét, hanem csak (csak?) egy hatmagos Snapdragon 808-at, de ez a hat mag – két Cortex-A57 és négy Cortex-A53 mag – bőven elegendő lesz a dinamikus működéshez. Ráadásul a G4 már csak 3 GB rendszermemóriával, 32 GB belső memóriával, microSD kártyával bővíthetően kerül forgalomba. Persze hogy Android 5.1 Lollipop fut a rendszeren.

Csak az ára…

Bizakodó fórumozók rögzítik, hogy a G3 ára is megszelídült, mire a hazai piacra ért: várjunk még a sírással a magyarországi árcédula megpillantásáig. Május végén ezt is megtudjuk.