Tovább halasztják a Progressz dokkolását

Meghatározatlan időre elhalasztották a Progressz teherűrhajó kacsolódását a Nemzetközi Űrállomáshoz, miután az orosz irányítóközpontnak nem sikerül ellenőrzése alá vonni az űrhajót - derült ki egy név nélkül nyilatkozó űrkutatási szakember nyilatkozatából, amelyet kedden közölt az orosz sajtó.

A Progressz jelenleg igen gyorsan, ellenőrizhetetlenül forog a saját tengelye körül, egy fordulatot néhány másodperc alatt tesz meg. Az űrrepüléseket irányító Moszkva melletti központból nem jutnak el a parancsok az űrhajóra, a kommunikáció újra és újra megszakad. Igaz, sikerült beindítani az űreszközön lévő videokamerát.

A lenta.ru orosz hír-, és elemzőportál közzétette azt a videofelvételt, amelyen látszik, hogy a Progressz igen sebesen forog a saját tengelye körül.

Az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) adatai szerint a Szojuz hordozórakéták csak 123 kilométeres magasságba vitték fel a Progresszt. Egy név nélkül nyilatkozó orosz űrkutatási szakember szerint, ha nem sikerül módosítani a teherűrhajó pályáját, akkor az visszazuhanhat a Földre.

A kazahsztáni Bajkonurból indított és üzemanyagot, oxigént, élelmiszert, összesen két és fél tonna hasznos terhet szállító orosz teherűrhajónak már a keringési pályára állításával is gondok voltak. Ellentmondásos információk érkeztek arra vonatkozóan, hogy a Szojuz hordozórakéta az űrállomás pályájához képest más magasságba juttatta fel a Progresszt. Az ISS-hez kapcsolódásnál használt öt antennából pedig legalább kettő nem nyílt ki az űrhajón.

Az M-27M jelzésű Progressz űrhajóval közép-európai idő szerint éjjel egy óra körül megpróbálja újra felvenni a kapcsolatot a Moszkva környéki irányítóközpont. Az űreszköz körülbelül 90 perc alatt kerüli meg a Földet, így naponta 15-16 fordulatot tesz meg bolygónk körül, de ebből csak hatszor kerül az orosz földi megfigyelőeszközök hatókörébe. Éppen ezért az orosz szakembereknek addig nem nyílik lehetőségük kapcsolatot teremteni a Progresszel. A legközelebbi próbálkozásra pedig csak 15-16 percük lesz.

Időközben a Roszkozmosz szóvivője közölte, hogy ellenőrzés alatt tartják a Progresszel kapcsolatban kialakult helyzetet. Igor Burenkov az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy a teherűrhajó azon a Föld körüli pályán halad, amelyre szánták. "Vannak bizonyos problémák a kommunikációval, de azokat a Roszkozmosz szakemberei majd elhárítják" - mondta.