Vádat emeltek a kisteleki sajtgyárban bekövetkezett munkahelyi baleset miatt

Három férfi ellen emelt vádat az ügyészség a kisteleki sajtgyárban bekövetkezett munkahelyi baleset miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. 2013-ban a hűtőrendszerből kiáramló ammónia egy munkásnak életveszélyes sérüléseket okozott, egy másik dolgozó pedig könnyebben megsérült

Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási Ügyészség a gyár egyik alkalmazottját és a hűtőrendszer átalakítását végző vállalkozás két dolgozóját súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

A kisteleki sajtgyárban 2013-ban az ammóniás hűtőrendszer megszüntetéséről és egy új kialakításáról döntöttek. A rendszer ammóniatartályából az elsőrendű vádlott utasítására a hűtőgázt átfejtették, de a férfi a teljes hűtőrendszert nem ellenőrizte, bár tisztában volt vele, hogy nyomás alatt, töltött állapotban maradt. Ezt a szerelést végző cég megbízottja, a másodrendű vádlott is megtudta, mégis utasítást adott a tartály bontására. A helyszínen a munkálatokat irányító harmadrendű vádlott a tartályon kívül a rendszer többi elemét nem vizsgálta át, nem győződött meg az ammóniamentességükről, de nekikezdtek a szerelésnek.

A szelepek csavarjainak meglazítása után az egyik sértettre ammónia fröccsent, és hirtelen nagy nyomással ammóniagáz áramlott ki a szabadba. A férfi az öltözőbe szaladt, levette a ruháit és letusolt, ennek ellenére a karján és a medencéjén - nyolc napon belül gyógyuló - fagyási sérüléseket szenvedett. Egy másik szerelő a kiáramló ammónia hangját hallva és az egyre terjedő ammóniaködöt látva gyorsan belépett a kazánházba, magára csukva az ajtót, és megpróbált vizet spriccelni az arcába, de eszméletét vesztette. Kórházba vitték, de az ammóniagáz a tüdejében és a bőrén olyan, életveszélyes sérüléseket okozott, amelyek súlyos egészségromláshoz vezettek.