Don Quijote a Szkéné Színházban Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével

A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása Cervantes regényéből, Benyhe János fordításának és Parti Nagy Lajos átiratának felhasználásával készült Rába Roland rendezésében - közölte a teátrum az MTI-vel.

Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével szerdán mutatják be a Don Quijote című előadást a budapesti Szkéné Színházban. A darabban Don Quijotét Mucsi Zoltán, Sancho Panzát Scherer Péter alakítja, a további szerepekben Parti Nóra, Vámos Veronika, Kovács Krisztián és Katona László látható.

A két főszereplő már többször nekifutott az előadás létrehozásának, hiszen a két karakter, Don Quijote és Sancho Panza szinte kiált a két színészért, de mindeddig kudarcba fulladtak a kísérletek. Az együgyű Sancho, valamint a fantáziavilágába belemenekülő, beleőrülő Don Quijote nem pusztán két komikus, hóbortos figura, hanem a prózai valósággal lépten-nyomon szembesülni kénytelen, egymásba kapaszkodó, tragikusan esendő páros is, akik az eltűnőben lévő humanitás talán utolsó igazi képviselői - szerepel a közleményben.

A Nézőművészeti Kft.-nek - tagjai Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter - a Don Quijote a 12. bemutatója, amely ezúttal is koprodukcióban készül a Szkéné Színházzal. A darabot május 1-jén, 6-án és június 7-én tekintheti meg a közönség.

A Don Quijote a maga korában rendkívül modern regénynek számított: fogalmazásmódja, szerkesztése és a téma szokatlanul szatirikus ábrázolásmódja tekintetében is korát meghazudtolóan progresszív mű. Az előadás fő törekvése ennek az elképesztően összetett, csapongóan színes világnak a megteremtése, hogy egy világirodalmi klasszikusra ne poros, elavult olvasmányként, hanem élő, a mai világunkban is tanulságokkal bíró, szórakoztató történetként tekintsenek a nézők.