A magyar állam felé nyitna a ZTE

Az állami és közigazgatási szektor felé nyitna a ZTE Hungary, erről nyilatkozott a kínai távközlési hálózati és eszközgyártó nemrégiben kinevezett új magyarországi ügyvezető igazgatója.

Liu Hsziao-kang véleménye szerint a vállalat ezeken a területeken is kulcsszereplő lehet.

"Az okosmérők, az okos otthonok, vagy az egyéb M2M megoldások bevezetésével üzleti eredményünk növelése mellett tevőlegesen is szeretnénk hozzájárulni a magyar életminőség jelentős javulásához" - idézi az ügyvezető igazgatót a cég közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

A budapesti központjában mintegy 50 főt foglalkoztató ZTE Magyarország részt vesz azon a folyamatban lévő pályázaton, amely a magyarországi 450 megahertzes (MHz) LTE távközlési hálózat megvalósítására irányul. A közlemény szerint a kínai vállalat olyan megoldást fejlesztett ki, amely az adott magyarországi frekvenciasávban a legjobb spektrumkihasználást biztosítja szabványos végberendezések használata mellett. (A pályázatot az MVM NET Zrt. írta ki az idén februárban.)

A tervek szerint a jövőben a ZTE a vasúti és egészségügyi kommunikációs hálózatok fejlesztésében, valamint a magyarországi műszaki felsőoktatás korszerűsítésében is szerepet vállal.

A ZTE tíz éve van jelen a magyar piacon, több magyarországi távközlési szolgáltató beszállítója. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság árbevétele 2013-ban 3,59 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége 255 millió forintot tett ki.

A cég anyavállalata mintegy 76 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 500 távközlési szolgáltató berendezéseinek beszállítója világszerte. A vállalat árbevételének ma már a nagyobbik része a Kínán kívüli értékesítésből származik.