Pásztor István marad a VMSZ elnöke

Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén. A politikus sikeresnek értékelte a párt utóbbi négy évét.

Az elnöki tisztségre Pásztor István volt az egyetlen jelölt. A a jelenlévő 281 küldött közül 274-en szavaztak rá a magyarcsernyei tisztújítón. A politikust először 2007 májusában választották meg a VMSZ élére, miután az addigi elnök, Kasza József bejelentette visszavonulását. Az 59 éves politikusnak ez a harmadik pártelnöki mandátuma.

Pásztor István szerint pártja sikerét a legjobban a közösség elfogadása bizonyítja. Úgy fogalmazott: a VMSZ "az elmúlt 4 évben teljesítményével újra kivívta a vajdasági magyar közösség egyértelmű támogatását". Kiemelte, hogy a vajdasági magyarságon kívül az anyaországi és a szerbiai politika is elfogadta a pártot, valamint Kárpát-medencei vonatkozásban is elismerést vívott ki.

Pásztor István programbeszédében kifejtette: a VMSZ-nek a következő négy évben is polgári értékeket felvállaló, néppárti jellegű, regionális magyar pártnak kell maradnia, amely "egy asztalhoz tudja ültetni azokat, akik a vajdasági magyar közösségen belül a politikai paletta különböző színeit képviselik".

A VMSZ jövőbeni célkitűzései kapcsán hangsúlyozta, hogy a pártnak nyitottnak kell lennie és maradnia mindenki iránt. Hozzátette: a legnagyobb délvidéki magyar párt célja továbbra is az, hogy a magyar nemzetpolitika aktív részese legyen, a "nemzet felemelkedése" ugyanis a vajdasági magyarság érdeke is.

A szerbiai politizálással kapcsolatban kifejtette, hogy a következő évek feladata lesz a kormányzó Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződésben foglaltak megvalósítása: a gazdasági kérdések kezelése, a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel kapcsolatos ügyek rendezése, egy kisebbségi akcióterv kidolgozása, a részarányos foglalkoztatás megvalósítása. Leszögezte, a VMSZ elkötelezett az iránt, hogy Szerbia "jobb, gazdaságilag előre haladó és Európához csatlakozó" ország legyen.

A VMSZ magyarcsernyei tisztújításán a 114 jelölt közül megválasztották a párt 50 fős Tanácsának tagjait, valamint módosították a politikai szervezet alapszabályát. A párt 21 tagú elnökségét és három alelnökét a Tanács következő ülésén választják meg.

A VMSZ tisztújítását párton belül személyi jellegű viták előzték meg. Ezek következményeként lemondott a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban betöltött minden tisztségéről Lovas Ildikó, a VMSZ elnökségi tagja. Az ellentétek azonban a tisztújításon már nem voltak tapasztalhatók.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában valamivel több mint 253 ezer magyar él, ami a lakosság 3,53 százalékát jelenti. A negyedmilliós magyarság az észak-szerbiai Vajdaságban él. A 2014-es előre hozott parlamenti választáson több mint 75 ezren voksoltak a legnagyobb délvidéki magyar pártra. A VMSZ-nek valamivel több mint 11 ezer tagja van.