Megtámadtak egy iraki-jordániai határátkelőt

Külföldi öngyilkos merénylők három gépkocsit robbantottak fel szombaton egy Irakból Jordániába nyíló határátkelőnél, és megöltek négy katonát - közölték iraki illetékesek.

A merényletet azonnal magára vállalta az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely azt is elárulta a honlapján, hogy az elkövetők közül az egyik francia, a másik belga, a harmadik szenegáli állampolgár volt. A fényképük alapján közel-keleti származásúak voltak. A sebesültek tucatnyian vannak.

A merénylők az átkelő három pontján, egymás után robbantották fel a járművüket, amelyek közül az egyik egy teherautó volt. Magát a határátlépés pontját, a határőrség épületét és egy járőrt vettek célba. Az IÁ szerint az áldozatok száma jóval nagyobb, mint amit a hatóságok elismernek.

A merénylet Anbár tartományban történt, amelynek nagy részét az IÁ tartja ellenőrzése alatt.