Lángokban álló hajtóművel szállt le egy török repülőgép

Lángokban álló motorral hajtott végre vészleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépe szombaton Isztambul nemzetközi repülőterén.

A Milánóból érkező 1878-as számú járaton 97 utas tartózkodott. Senki nem sérült meg, az utasok és a legénység is épen és egészségesen hagyta el az Airbus A320-as típusú repülőgépet.

Az NTV török hírtelevízió felvételeinek tanúsága szerint a Milánóból Isztambulba tartó repülő jobb hajtóműve gyulladt ki. Ali Genc, a légitársaság szóvivője elmondta, hogy a repülő megcsúszott a földet érés után, és leszaladt a kifutópályáról.

Az NTV részleteket is közölt az irányítótorony és a pilóta közötti beszélgetésből. "Várom az engedélyüket a vészleszálláshoz" - mondta egyebek között a kapitány látszólag nagyon nyugodtan.

A YouTube videómegosztó portálon közzétett felvételen jól látható, hogy a jobb oldalára dőlt repülőgép lángoló motorját tűzoltóautókról több vízsugárral próbálják oltani, miközben baloldalt, a pilótafülke melletti vészcsúszdán folyamatosan hagyják el a gépet az utasok.

Az Atatürk repülőtéren felfüggesztették a repülők indítását és fogadását az Airbus landolása után. Az incidens okainak megállapítására vizsgálat indult.