Előzetesben a debreceni dohánybolti rablók

A rendőrök tetten érték a két fiatalt csütörtök este.

A Debreceni Járásbíróság szombaton elrendelte annak a két 18 éves debreceni férfinak az előzetes letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint egy dohányboltot raboltak ki - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Közleményükben emlékeztetnek arra: csütörtök este Debrecen, a Bem téren lévő egyik nemzeti dohányboltba két maszkot viselő férfi ment be. Egyikük az eladót egy késsel a földre kényszerítette, társa a boltban található dohánytermékeket egy táskába pakolta.

A debreceni nyomozók éppen a közelben tartózkodtak és felfigyeltek a két férfira, azonnal utánuk mentek az üzletbe, ahol folyamatban volt a rablás. A rendőrök a két tetten ért rablót elfogták, a bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt.