Tizenkét kérdésben konzultálna a kormány

A kormány tizenkét kérdést tesz fel a bevándorláshoz, megélhetési bevándorláshoz, illetve részben a terrorizmushoz kapcsolódó nemzeti konzultációban, amelyre július 1-jéig várják minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgár válaszát.

 

 

Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, jóváhagyta az illegális határátlépőkkel kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdéseit.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a több mint 8 millió kérdőívet május elejétől kezdik kézbesíteni, a postának 30-40 napra van szüksége a levelek kézbesítésére, a válaszokat pedig július első napjáig várják. A kérdőíveket ezúttal is Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) dolgozza majd fel. A kabinet becslése szerint mintegy 960 millió forintba kerül majd a konzultáció, de a végleges költségekről később teljes tájékoztatást adnak - tette hozzá.

Kovács Zoltán kifejtette, a kérdések egyebek mellett kiterjednek arra is, hogy az uniós tiltás ellenére tegyék-e lehetővé az illegális bevándorlók 24 óránál tovább tartó őrizetben tartását.

Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országház előtt 2015. április 24-én a bevándorlásügyben kezdeményezett nemzeti konzultációról. A kormány tizenkét kérdést tesz fel a bevándorláshoz, megélhetési bevándorláshoz, illetve részben a terrorizmushoz kapcsolódó nemzeti konzultációban, amelyre július 1-jéig várják minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgár válaszát. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Országház előtt 2015. április 24-én a bevándorlásügyben kezdeményezett nemzeti konzultációról.
MTI Fotó: Bruzák Noémi



A kormány választ vár arra is, hogy azonnal vissza lehessen-e fordítani azokat, akikről azonnal bebizonyosodik, hogy csak kihasználják az "illegális migrációra bátorító" európai szabályokat  - mondta Kovács Zoltán, akinek közlése szerint az állampolgárok elmondhatják azt is, egyetértenek-e azzal, hogy a Magyarországra érkező illegális bevándorlók vegyék ki a részüket az általuk generált költségek előteremtéséből.

Kovács Zoltán elmondta, a beérkező válaszok alapján a szakembereknek és az Országgyűlésnek kell kialakítania a megfelelő reakciókat az illegális bevándorlásra. A kormányszóvivő kitért arra is, hogy Magyarország véleménye az illegális bevándorlásról nem tér el gyökeresen az Európai Unió álláspontjától, hiszen a magyar kormány is úgy gondolja, hogy a problémát a gyökerénél kell orvosolni, vagyis lehetőleg a "kibocsátó országokban" kell megteremteni azokat a feltételeket, amelyekkel a "megélhetési bevándorlók" el sem indulnak.

Emlékeztetett, Magyarország azon országok között van, amelyre méretéhez képest az átlagosnál nagyobb bevándorlási teher hárul, ezért egyetért azzal a csütörtöki európai állásfoglalással, amely szerint azonnali lépésekre van szükség a Mediterráneumban, ahol növelni kell a katonai és humanitárius jelenlétet, meghiúsítva az embercsempészek akcióit. Közös európai fellépésre van tehát szükség, "de minden országnak vannak saját szempontjai" - húzta alá, hozzátéve, a bevándorlás szempontjából nem lehet összehasonlítani például Spanyolországot és Magyarországot, hiszen a probléma másként jelentkezik a két országban.

A nemzeti konzultáció kérdései a kormány.hu honlapon is elérhetők péntek délutántól - közölte a kormányszóvivő.