Faust I-II. - Dupla bemutatót tart a Katona József Színház

Dupla bemutatót tart a Katona József Színház a hétvégén: szombaton és vasárnap láthatja a közönség Schilling Árpád rendezésében kétestés produkcióként a Faust I-II. premierjét.

A Johann Wolfgang von Goethe művéből készülő előadásban Faustot Máté Gábor, Mephistophelest Kulka János, Margarétát pedig Mészáros Blanka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója alakítja - olvasható a színház honlapján. Mint írják, különlegesség, hogy a drámairodalom egyik legnagyobb ívű művének két része valóban két részben látható, azaz izgalmas színházi vállalkozásként kétestés produkció készült.

Schilling Árpád korábban több alkalommal is rendezett a Katona József Színházban: 1998-ban az Alulról az Ibolyát, 1999-ben a Közellenség, 2000-ben a Bernarda Alba háza, 2006-ban pedig a Krétakörrel közösen létrehozott Előtte, utána című előadást állította színpadra. Kilenc év után most a kétestés Fausttal tért vissza a Katonába.

Budapest, 2015. április 23. Máté Gábor (b) Faust és Mészáros Blanka Margaréta szerepében Johann Wolfgang von Goethe Faust I. című drámájának próbáján a Katona József Színházban 2015. április 23-án. A színdarabot a II. résszel kiegészítve április 25-én és 26-án mutatják be Schilling Árpád rendezésében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



A rendező szerint az előadás a nézők kalandvágyára épít. "Kihívás ezt a művet a maga hosszúságában és komplexitásában megfogni. A Katona és Goethe konstellációjától elvárható, hogy csak egy bizonyos szintig szolgáljuk ki a közönségigényt és elvárjunk némi szellemi munkát a nézőktől. Nagy kérdés, hogy hol találkozik a mi művészeti elvárásunk és a néző teherbírása" - idézi Schilling Árpádot a színház honlapja.

Az előadás ismertetője szerint a Faust első része egy középkorú tanárember szellemi megfáradásáról, kiábrándulásáról szól. A magányos férfi belefárad az univerzális tudás megszerzéséért folytatott küzdelembe, és inkább megrontja a fiatalkorú Margarétát, akibe a maga módján azért beleszeret. A mű második része egy öregedő értelmiségi zavaros álomvilágába kalauzol minket, amelyben az antik kultúra összes nimfája és kentaurja megfordul. "Vidám, hedonista körtánc kavarog, majd feltűnik szép Heléna, Faust múzsája, akivel összeköltöznek, gyereket nemzenek, a gyerek később meghal, és ők szétválnak. Végül Faust is meghal, nem marad utána más csak néhány szellemes idézet." Mint írják, a Faust I. és a Faust II. külön-külön is teljes értékű előadás, azonban a gazdagabb élmény és a mélyebb megértés érdekében javasolják, hogy a két részt egymás után, sorrendben tekintsék meg a nézők. Az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A fordítást Márton László készítette, az előadásban a főszereplők mellett Monori Lili, Keresztes Tamás, Székely B. Miklós, Dér Zsolt, Nagy Ervin, Tasnádi Bence, Dankó István, Haumann Péter, Bodnár Erika, Pelsőczy Réka, Bán János és Tóth Anita játszik. A díszlet és a jelmez Ágh Márton munkája, a zeneszerző Dargay Marcell.

Az idei évad Faust-előadásaira a jegyek már elfogytak, őszre július elejétől lehet jegyet vásárolni.