Huszonöt böllércsapat vetélkedik szombaton Héhalomban

Mintegy 250 versenyző méri össze tudását a Nógrád megyei Héhalomban zajló Böllér Bajnokok Ligájában, amelyet a helyszínen olimpikonok, élsportolók népszerűsítenek, és amelynek bevételét a kárpátaljai Sárosoroszinak ajánlják fel - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.

Bakos József elmondta, hogy a versenyre elsősorban helyből és a környékbeli településekről neveztek be, de Kővágószőlősről, Vecsésről és Sárosorosziból is érkeznek böllércsapatok. Egy-egy csapatban legalább tízen dolgoznak majd, elindul a versenyen a salgótarjáni megyeháza csapata is.

A polgármester hozzátette: először rendezik meg a Böllér Bajnok Ligáját, az elnevezést pedig azért választották, mert meghívták az eddigi böllérversenyek első helyezettjeit.

A megméretésen pontozzák majd a szúrás szakszerűségét, a perzselést, a bontást, a sonka, a szalonna, a karaj, a dagadó és a szűzpecsenye formázását. A kiírás szerint előny a disznóölés hagyományához való hűség és a precíz munka, de értékelik a csapatmunkát, annak hangulatát is.

Egy-egy csapat mellett élsportolók, olimpikonok ténykednek, akik tapasztalataikat megosztják majd a látogatókkal is, így népszerűsítve a rendezvényt. A böllérverseny arca lesz például Zwickl Dániel asztaliteniszező, Kálnoki Kis Attila és Fábián László öttusázó, Szuper Levente, Csoknyai Levente és Pindák László jégkorongozó, Gál Gyula kézilabdázó, Hesz Máté és Kristóf András vízilabdázó.

A verseny kísérő programjaként népművészeti kirakodóvásárt, kóstolót és folklórműsort is rendeznek. Koncertet ad Hevesi Tamás, és nem hiányzik a programból a sport sem, a Fábián László olimpiai bajnok öttusázó vezette futballcsapat a helyi böllérek csapatával mérkőzik meg.

A böllérversenyt kismalacos tombolahúzás után disznótoros bál zárja Héhalomban.