Felszámolás indult a BTel ellen

Felszámolási eljárást kezdeményezett az Altera Nyrt. a Business Telecom (BTel) Nyrt. ellen, az eljárás a Kecskeméti Törvényszéken elindult - közölte az Altera Nyrt. a tőzsde honlapján kedden.

A tájékoztatás szerint az Altera Nyrt. április 3-án terjesztette elő követelései teljesítésére a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet, aminek befogadásáról és a BTel elleni eljárás megindításáról a Kecskeméti Törvényszék április 20-án tájékoztatta a társaságot.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriájában jegyzett, kecskeméti székhelyű Business Telecom (BTel) nem tudta határidőre teljesíteni az általa forgalomba hozott kötvények tőketörlesztését és kamatfizetését, emiatt több milliárd forint hitelezői tartozása van. A cég az idén március közepén közölte, hogy megkezdte a reorganizációs tervének kivitelezését, a likviditási problémák kezelését. A március végi tájékoztatása szerint azonban nem sikerült a hitelezők teljes körével aláírni az ezzel kapcsolatos megállapodást.

A BTel korábban alternatív távközlési szolgáltatóként működött, majd tavaly év végén bejelentette, hogy kivonul a távközlési piacról és első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon.

A társaságot korábban többször megbírságolta mind a BÉT, mind a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, a társaságnak e szervezetek felé is tartozása van.

A BTel március 20-i rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve szerint - amelyen a reorganizációs tervet ismertette a vezetőség - a társaság teljes, lejárt és nem lejárt követelés állománya 9,3 milliárd forint. Ebből közel 8 milliárd forintot tesz ki a kötvényekkel és egyéb kölcsönökkel kapcsolatos kötelezettség, és további 1,3 milliárdot tesznek ki a közterhekből és hatósági tartozásokból, valamint szállítói és bér jellegű tartozásokból eredő kötelezettségek.