Az LMP követeléseket fogalmazott meg a bölcsődei dolgozók érdekében

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy a bölcsődei dolgozók bérét zárkóztassa fel a pedagógusokéhoz, a szociális szektorban is hajtson végre 30 százalékos jövedelemnövelést, és azt minden dolgozóra terjessze ki.

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke kedden, a bölcsődék napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a bölcsődei dolgozók jövedelme hét éve nem emelkedett, az itt dolgozók átlagosan kevesebb, mint nettó 70 ezer forintot vihetnek haza. Sérelmezte azt is, hogy mindössze a három év alatti gyermekek 14 százaléka számára elegendő bölcsődei férőhely van az országban, a családi napközikkel együtt is csak 16 százalékos az arány, ami fele az uniós átlagnak.

Az ellenzéki politikus a szociális szektorban bevezetendő életpályamodellt nemcsak a szakdolgozókra alkalmazná, szemben a kormány elképzelésével, amely szerint mintegy 23 ezren kimaradnak abból, többek között az élelmezésvezetők vagy a technikai dolgozók.

Szél Bernadett valódi egyeztetést sürgetett a kabinet és az ágazat között, azt, hogy a kormány állítsa fel a szociális érdekegyeztető tanácsot.

A képviselő a felsőoktatási átalakításról szólva kijelentette: a kormány nem szakmai, hanem lobbiérdekek mentén dönt, a nagyvállalatok megrendelését teljesíti. Szerinte sikeres, piacképes szakokat terveznek eltörölni. Hangsúlyozta: pártja ingyenessé tenné az első diploma megszerzését, és tiszteletben tartaná az egyetemi autonómiát.