Az áfacsökkentésnek köszönhetően fehéredhet a sertéságazat

Örömmel fogadták a szakmai szervezetek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi bejelentését a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra történő csökkentéséről jövőre. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) is úgy vélte, hogy a lépéssel fehéredhet az ágazat.

Menczel Lászlóné a VHT titkára az MTI-nek arról beszélt, hogy a szakmai szervezet már amikor az élő-, illetve a félsertés áfája 5 százalékra csökkent, abban reménykedett, hogy a szóban az csak az első lépés lesz a teljes termékpályát érintő áfamérséklésben. A VHT szerint ugyanis az áfacsökkentés hatása csak akkor éri el a kívánt célt, ha az eljut a fogyasztókig.

A VHT titkára emlékeztetett: a sertéságazatban a szakemberek többsége a feketegazdaság arányát 40, de egyesek akár 50 százalékra is becsülik. Amennyiben a jövő évben a tőkehúsok áfája 27 százalékról 5 százalékra csökken, a feketegazdaság aránya is jelentősen visszaszorul az ágazatban. Menczel Lászlóné úgy vélekedett, hogy az áfacsökkentés után az államnak nagyobb lesz az ágazatból származó adóbevétele, mint amit kiesésként az áfamérséklés okoz az állami adóbevételekben.

Kiegyensúlyozottabb lesz az egész termékpálya, mivel az 5 százalékos áfa versenyképesebbé teszi az ágazat legális szereplőit mind a külföldi beszállítókkal, mind a feketegazdaságban tevékenykedőkkel szemben - mondta. "5 százalékért ugyanis nem érdemes kockáztatni, 27 százalékért viszont igen" - jegyezte meg Menczel Lászlóné.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az MTI-nek szintén kedvezőnek tartotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő elképzelést. Felidézte, hogy az élő- és félsertés 5 százalékos áfája növelte a vágásszámot, de az ágazat teljesítménye a múlt évben mégis csökkent.

Mindez azt bizonyítja  - mondta az elnök -, hogy az 5 százalékos áfa a félsertésig tisztítja a piacot, afölött viszont a 27 százalékos áfa jelentősen torzítja azt. A sertés tőkehúspiac ugyanis Éder Tamás véleménye szerint az 5 százalékos áfa hatására gyakorlatilag kitisztul.  a szakember remélte, hogy a most bejelentett lépést továbbiak követik majd több más élelmiszeripari termékpályán is.