A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint csökkent az érdeklődés a bírói hivatás iránt

Makai Lajos kedden az M1 aktuális csatorna műsorában rámutatott: a bírák kezdő bérei olyan alacsonyak, hogy az már nem elég a megélhetéshez, ezért elsősorban nem illetményemelésben gondolkodnak, hanem a bírói beosztási pótlék megváltoztatásában.

A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint nagymértékben csökkent az érdeklődés a bírói hivatás iránt, ezért is lenne fontos mielőbb bevezetni a szakma életpályamodelljét.

Makai Lajos kedden az M1 aktuális csatorna műsorában rámutatott: a bírák kezdő bérei olyan alacsonyak, hogy az már nem elég a megélhetéshez, ezért elsősorban nem illetményemelésben gondolkodnak, hanem a bírói beosztási pótlék megváltoztatásában. Hozzátette, hogy az életpályamodell bevezetése átláthatóbbá, követhetőbbé tenné a bírói karriert a fiatal jogászok számára, továbbá a fizetéseknek biztosítaniuk kell a bírók függetlenségét, és igazodniuk kell a felelősségük és hivatásuk súlyához.


Az április 22-ei kormányülésen téma lesz a bírói életpályamodell, Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének előterjesztése alapján a legégetőbb problémával, a fogalmazók és bírósági titkárok helyzetével foglalkoznak majd - mondta el az Országos Bírói Tanács (OBT) soros elnökhelyettese, a Kecskeméti Törvényszék elnöke múlt csütörtökön a Székesfehérvári Törvényszék rendes évi összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Bicskei Ferenc célnak nevezte, hogy június végéig mindenki által támogatott, konszenzusos életpályamodell-koncepció készüljön el. Közölte, hogy a tervezet kimunkálása érdekében az OBH és az OBT mellett a Magyar Bírói Egyesület (MABIE), a Bírósági Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) és szakmai együttműködő partnerként a Kúria együttműködési megállapodást kötött.