Kövér László felszólalt az uniós parlamenti elnökök tanácskozásán

Magyarország támogatja a munkahelyteremtést és gazdasági növekedést ösztönző európai uniós programokat - mondta el Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Rómában, az EU-s tagállamok parlamenti elnökeinek konferenciáján.

Magyarország várakozással tekint a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által kidolgozott befektetésösztönző csomag elé és támogatja az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) létrehozását - jelentette ki az Országgyűlés elnöke felszólalásának szövege szerint, amelyet Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke juttatott el az MTI-hez. A házelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Juncker-terv nem érintheti a kohéziós és a strukturális politikák keretében már korábban elosztott nemzeti borítékokat.

Második, az alapjogokat érintő felszólalásában Kövér László átfogó és földrajzilag kiegyensúlyozott fellépést szorgalmazott az illegális migráció megfelelő kezeléséhez és megfelelő jogi garanciákat az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére.
Az unió gazdaságának jövőjével kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország üdvözöl minden olyan uniós törekvést, amelynek célja a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés elősegítése, a beruházások ösztönzése. Egyetért az Európa 2020 stratégia célrendszerével, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az eredeti célok megőrzése érdekében az abban szereplő témakörök mellé ne vegyenek fel újabbakat. Ismertette, hogy a magyar álláspont szerint a célok előmozdításában kiemelt szerepet játszik a megreformált kohéziós politika.

(MTI/EPA/Andrej Cukic)



Kiemelte az egyenlő bánásmód elvének fontosságát, vagyis azt, hogy a projektek kiválasztásának és értékelésének szabályai minden tagállam érdekeit szolgálják. Aláhúzta azt is, hogy a beruházási csomagot és az úgynevezett európai gazdasági szemeszter intézményét egymástól elkülönítetten kell kezelni.

Az alapjogok témakörében Európa jövőjének alapvető problémái között említette az illegális migráció kezelésének kérdését és az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét.

A Dél-Európa felé irányuló migráció emberi tragédiáival "nap mint nap szembesülünk" - emlékeztetett a házelnök. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy ugrásszerűen megnőtt a schengeni övezet keleti határain, így a magyar határszakaszon belépő illegális migránsok száma is. 2015 első két hónapjában 32 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar határőrizeti szervek, köztük 26 ezer koszovóit. Kijelentette: az illegális migráció megfelelő kezelése az EU-ban csak átfogó és földrajzilag kiegyensúlyozott fellépéssel lehetséges.

Európa biztonságának és stabilitásának másik fontos tényezőjeként említette az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét. Az európai uniós intézményeknek egyrészt megfelelő garanciákat kell teremteniük ezen a téren, másrészt szükség van jó példákra épülő európai gyakorlat kialakítására, hogy a hagyományosan az adott területen élő közösségek egyenlő jogú lakosai lehessenek a szülőhelyük szerinti országnak - mondta. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság 2013-ban elutasította a Nem vagy egyedül: egymillió aláírás Európa sokféleségéért elnevezésű európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.

Kijelentette: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít az alapjogok és az uniós értékek érvényesülésének Magyarországon és az EU-ban. Új emberi jogi európai uniós ellenőrzési mechanizmus létrehozását nem tartja szükségesnek a jogállamiság és az alapjogok betartásának ellenőrzésében, mert ezen a téren megfelelő normák állnak rendelkezésre.