Városi járműcsalád fejlesztésébe kezdett az evopro Kft.

A beruházás az Európai Unió és a magyar állam csaknem 675 millió forintos támogatásával, 1,365 milliárd forintos összköltséggel valósul meg.

A társaság közleménye szerint a projekt keretében kifejlesztenek egy olyan megnövelt önjáró képességű trolibuszt, ami jó alternatívája lehet a belvárosi autóbusz forgalomnak, mert részben kötetlen pályán mozogva gyorsan alkalmazkodik a változó városszerkezethez, csúcsforgalmi helyzetekhez.

Kovács László projektvezető az MTI-nek elmondta: eddig két busz prototípusát fejlesztették már ki, a 8 méteres kategóriában egy elektromos buszt és egy úgynevezett range extender meghajtású buszt. Jelenleg is dolgoznak a 9,5 méteres trolibusz, a CNG-busz, és egy elektromos változat kifejlesztésén.

Az evopro systems engineering Kft. által vezetett k+f projekt neves hazai vállalati és intézményi összefogással valósul meg és rendszerszintű megközelítést alkalmaz: azaz a járművet, az infrastruktúrát, és az üzemeltetést egységként kezeli.