Nemzetiségi kultúrák napja lesz a közmédiában

Nemzetiségi kultúrák napja elnevezéssel tematikus napot tart a közmédia május 10-én abból a célból, hogy a többségi társadalom jobban megismerje a hazánkban élő tizenhárom nemzetiséget.

Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni, és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője az MTI-nek elmondta: a közmédia kezdeményezésére született az ötlet, hogy minden évben legyen egy úgynevezett nemzetiségi kultúrák napja, amely a hazai nemzetiségekre irányítja kiemelten a figyelmet.

A főszerkesztő közölte, hogy ennek érdekében május 10-én tematikus nap lesz a Duna, a Duna World csatornákon. Az M1 is több helyszínre kapcsol majd és rádióműsorokban is hallhatóak lesznek a magyarországi nemzetiségek életével foglalkozó témák. "Ugyanakkor április 20-tól a mediaklikk.hu portálunkon külön oldallal is jelentkezünk" - tette hozzá.

Siklósi Beatrix elmondta azt is, hogy május 10-én több olyan helyszínről is jelentkezik a műsor élőben, ahol egyszerre több nemzetiség is együtt él. Kifejtette: színesen, több szemszögből tervezik bemutatni a nemzetiségek kultúráját, hagyományait, a gasztronómiai különlegességeken át zenészek, művészek, színészek közreműködésével egészen a "nemzetiségi foci VB-ig" vagy a népviseleteket rendhagyó módon bemutató divatshow-ig.

A tematikus napon szeretnének megszólítani olyan híres embereket, akik maguk is valamelyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A "Gondolta volna" rovatban pedig neves történelmi személyiségekről is beszélnek majd, akikről nem igazán köztudott, hogy valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartoztak - mondta a főszerkesztő.