Emeli csúcsszezonban a jegyárait az Air Berlin

A második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin a jövőben magasabb jegyárakat alkalmaz majd az utazási csúcsszezonokban - idézi a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung a társaság vezérigazgatóját.

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy túl hamar és túl sok helyet adtunk el túl olcsón - fogalmazott Stefan Pichler, a légitársaság új vezérigazgatója a lapnak adott interjúban. De ezen most változtatni fogunk - tette hozzá. A jegyárak általános megemelését nem tervezi a társaság új vezére, sőt, azok valamivel olcsóbbak is lesznek.

A légitársaság veszteségét a nem kifizetődő útvonalak törlésével, illetve az osztrák leányvállalat, a Niki kiszervezésével kívánja csökkenteni a cég új vezére. A jövő év őszétől növekszik majd a távoli desztinációkra, az Egyesült Államokba és a karibi térségbe repülő járatok száma, illetve - amennyiben a társaság szanálása meghozza a várt eredményt - Ázsiába is. A vezérigazgató nem zárta ki a cikkben a létszámcsökkentés lehetőségét sem.

Az Air Berlin tavaly augusztusban gyökeres szerkezetátalakítást jelentett be azzal a céllal, hogy "három éven belül fenntartható módon nyereségessé tegye a társaságot". A légitársaság már évek óta veszteségesen működik.