Álommunka a fogyatékossággal élő számára

Fogyatékossággal élő emberek álmai válhatnak valóra a Salva Vita Alapítvány " Neked MUNKA, nekem ÁLOM" programjában. A jelentkezők kipróbálhatják magukat álommunkájukban, mint pl. sportriporter, énektanár, épülettervező vagy agykutató. Idén először jövő szerdán nyílt napon fogadják majd a résztvevőket a munkaadók.

A program keretében lehetőséget biztosítunk a fogyatékossággal élő emberek számára, hogy egy-egy munkahelyen betekintést nyerhessen a számukra álommunka részleteibe – mondta Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Hallgassa meg az összeállítást4

Hozzátette, hogy nem tudnak minden kívánságot teljesíteni, az ötven jelentkező közül tizenötnek válhat valóra egy napra az álma. Megjegyezte, hogy a program jövőre is folytatódik majd. Hosszú távú cél az is, hogy ezek az emberek munkát találjanak az álmaik munkahelyén – fűzte hozzá. Elmondta, hogy minden érintett cég, akit az alapítvány a program keretében megkeresett nyitott volt az együttműködésre. Kihangsúlyozta, hogy nem minden cég képes fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztatni. Elmondta azt is, hogy sok esetben - például a vakok és gyengén látók esetében - a gyorsan fejlődő technikai vívmányok segítik a munkahelyen való elhelyezkedésüket.

Vég Katalin azt mondta, hogy az alapítvány kifejezetten értelmi sérültekkel kezdett el húsz évvel ezelőtt foglalkozni, ma azonban már mindenféle fogyatékossággal élő személynek segítenek munkát találni. Fogyatékosságbarát munkahely címért a cégeknek pályázniuk kell és különböző feladatokat vállalniuk – mesélte az ügyvezető.

Losonczi Tibor, a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese a műsorban elmondta, hogy anyagi támogatást nyújtanak a program kivitelezéséhez. A cég egyébként is tervezi további fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatását is, a jelenlegi kettő mellett – tette hozzá.