Vigyázzon, amikor vásárol: ez az, amit a leggyakrabban hamisítanak

A Kossuth Rádió Napközben című műsora arról készített összeállítást, hogy mikor gyanakodjunk, mire figyeljünk például a bor, a méz, a pirospaprika, a vaj, a sajt vagy a száraztészta esetében.

Dr. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉHIB) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a műsorban elmondta: Magyarország élén jár az élelmiszer-hamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítésében. Az hazai élelmiszerlánc törvényben uniós jogszabályok között először jelent meg az élelmiszer-hamisítás fogalma, a hamisított élelmiszerek előállításának tilalma és az ezzel kapcsolatos szabályozás.
Kossuth Rádió, Napközben

Leggyakrabban a bort, a paprikát, a mézet, a tejtermékeket, a kávét hamisítják.

Dr. Pleva György hangsúlyozta: az illegális kereskedelmi csatornákon nem ajánlatos vásárolni, s vannak olyan tények, amelyek felhívják a vevők figyelmét arra, hogy valami nem felel meg a jogszabályi feltételeknek: gyanúra adhat okot, ha egy terméket nagyon leértékelnek – könnyen lehet, hogy ez lopott, hamisított vagy romlott áru. Figyelni kell a termékek csomagolására is, de csalhatnak a dokumentációban, és félrevezetőek lehetnek a megjelölések is.

Kutasi Tamás okleveles méhészmester elmondta: Magyarországon közel negyven fajta nagyon jó minőségű mézet lehet termelni, az itthoni termelők nincsenek rászorulva arra, hogy hamisítsanak. Hozzátette: a kristályosodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a méz hamis.

Dr. Horváth Péter, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület vezetőségi tagja arról is beszámolt, hogy két hónapon át rendhagyó osztályfőnöki órákon igyekeztek a fiatalok figyelmét felhívni a márkás termékek hamisítására.