Programmódosítással zárult az RMDSZ-kongresszus

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) programjának a módosításával, és a programot kiegészítő dokumentumok elfogadásával zárult szombaton a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusa.

Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az idő közben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatást biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni.

A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis és középvállalatok támogatását javasolta, a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről, a szövetség külpolitikai, és nemzetpolitikai törekvéseiről.

Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség ,,sem esküvőre nem készül" a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) - melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot - sem ,,kikosarazni" nem akarja a jobbközép pártot. Hozzátette, jelenleg is párbeszédet folytatnak az ellenzéki partnerekkel például a választási törvények módosításáról. Megjegyezte, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt szándékozik benyújtani a Ponta-kormány ellen, az indítvány tartalma függvényében tárgyalnak az indítvány esetleges megszavazásáról. Hozzátette, jelenleg az ellenzéknek nincsen elég szavazata a kormánybuktatáshoz.

Az RMDSZ-kongresszus szombati napján levetítették a szövetség 25 éves történetét összefoglaló egyórás dokumentumfilmet, és Ezüsttulipán-díjat adtak át közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek.

Kovács Péter: jelzésértékű az MPP-elnök jelenléte

Jelzésértékűnek nevezte Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eddigi főtitkára Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének jelenlétét és felszólalását az RMDSZ 12. kongresszusán, amelyet a hétvégén tartottak Kolozsváron.

Az RMDSZ politikusa - akit a küldöttek az ismét létrehozott ügyvezető elnöki tisztség várományosának tartanak - az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: az is az RMDSZ-nek a magyar-magyar összefogásra való nyitottságát jelzi, hogy a szövetség Marosvásárhelyen az MPP-vel és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen rendez előválasztást egy mindenki által támogatott magyar polgármester-jelölt nevesítése érdekében. Emlékeztetett: az MPP-vel másfél éve együttműködnek egy hosszú távú megállapodás alapján. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy egyik, vagy másik politikai alakulat beolvad, feladja önálló arcélét, hanem azt, hogy megtalálták azokat a témákat, amelyekben együtt tudnak dolgozni. "Az összefogás kérdését, úgy gondolom, nagyon komolyan elő kell venni 2016-ra. Akár az EMNP-vel is, úgy, ahogy Marosvásárhelyen történt: leültek, tárgyaltak és megegyeztek" - mondta az MTI-nek Kovács Péter, arra utalva, hogy 2016 nyarán önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást rendeznek Romániában.

A marosvásárhelyi magyar előválasztásról Kelemen Hunor, az RMDSZ újraválasztott elnöke a kongresszusi vita során megjegyezte: "ezt az utat is ki kell próbálni". A kongresszust záró sajtótájékoztatón, az MTI azon kérdésére, hogy a marosvásárhelyi példa nyomán várható-e országos szintű egyezség az RMDSZ, MPP és EMNP között, Kelemen Hunor rámutatott: az előválasztás nem csodafegyver, és hihetetlenül sok buktatója van. Hozzátette: ha másutt is lesz a vásárhelyihez hasonló igény, azt elemezni fogják.

Kelemen Hunor leszögezte: az EMNP-vel nincs az RMDSZ-nek együttműködése, és "nincsen ennek perspektívája sem". Az MPP-vel akarnak együttműködni, de nem akarnak fúziót.

Az RMDSZ kongresszusához intézett köszöntőjében Semjén Zsolt a történelem erkölcsi és politikai parancsának nevezte azt, hogy Erdélyben megvalósuljon a magyar összefogás. A miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség". Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.

Az EMNP alelnökével is találkozott Kolozsváron a román államfő tanácsosa

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurentiu Mihai Stefan, a román államfő belpolitikai tanácsosa, aki pénteken Klaus Iohannis román államfő üzenetét olvasta fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 12. kongresszusán - derült ki az EMNP szombaton kiadott közleményéből. Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a romániai választási törvények módosítása, melynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.

Az államelnöki tanácsos arra bíztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében - olvasható a közleményben. A két rivális magyar politikai alakulatnak tett gesztus egyebek mellett a tavaly novemberi elnökválasztással állhat összefüggésben.

Az RMDSZ vezetői azzal indokolták a kongresszusuk címéül választott "újratervezés" szükségességét, hogy novemberben hatszázezer erdélyi magyar voksolt Klaus Iohannisra olyan körülmények között, amikor az elnökválasztás első fordulójában a két magyar jelölt összesen négyszázezer voksot kapott.

A voksok 3,5 százalékát összesítő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöke a magyar választók belátására bízta, hogy a második fordulóban kit választanak Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, és Klaus Iohannis, a jobbközép államfőjelöltje közül, hozzátéve, hogy a magyarság szempontjából "nincs jó döntés". Az első fordulóban félszázalékos eredményt elérő Szilágyi Zsolt, az EMNP (időközben pártelnökké választott) államfőjelöltje arra bíztatta híveit, hogy Klaus Iohannisra adják voksukat.