Ferenc pápa európai fellépést sürgetett a menekültek megsegítésére

Ferenc pápa szombaton arra sürgette Európát és a nemzetközi közösséget, hogy vállaljon nagyobb részt a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba tartó menekültek mentésében és megsegítésében.

A katolikus egyházfő Sergio Mattarella olasz elnökkel való találkozóján köszönetet mondott Olaszországnak a menekültek megsegítéséért és befogadásáért, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "a jelenség mérete miatt szélesebb fellépésre van szükség". Ezért Ferenc pápa "jelentősebb felelősségvállalást" sürgetett "az európai és nemzetközi szinten".

Mattarella, aki most volt először pápai kihallgatáson januári megválasztása óta, azt mondta, a menekültek "összetört élete csorbítja a nemzetközi közösség méltóságát", és a menekülthullám miatt felsejlik annak veszélye, hogy "elhagyjuk emberségünket".

Olaszországba csak ezen a héten több mint 10 ezer illegális bevándorló érkezett a Földközi-tengeren keresztül. Angelino Alfano belügyminiszter a napokban humanitárius vészhelyzetről beszélt a bevándorlókat befogadó olaszországi állomások telítettsége miatt. Jelenleg csaknem 70 ezren vannak az olaszországi menekültközpontokban.

Strasbourg, 2014. november 25. Ferenc pápa felszólal az Európai Parlament strasbourgi székházában 2014. november 25-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

(MTI/EPA/Patrick Seeger)



Alfano emiatt azt akarja elérni, hogy az ország minden régiója - köztük az északi területek is - vegyék ki részüket a menekültek befogadásából, és arra kérte az olasz önkormányzatokat, hogy hozzanak létre 6500 új férőhelyet a migránsok számára. Ugyanakkor még a balközép kormánykoalícióhoz tartozó politikusok vezette régiók is ellenkeznek, mivel attól tartanak, hogy a menekültek befogadása az idegenellenes jobboldali pártok malmára hajthatja a vizet a májusban esedékes helyhatósági választásokon.

Enrico Rossi, Toscana balközép vezetője azt mondta, "nem akar gettókat", csak menekültek kisebb csoportjait fogadná be.
A bevándorlásellenes Északi Liga elnöke, Matteo Salvini pedig úgy nyilatkozott, "a kormány nem tesz semmit ezzel a biblikus méretű invázióval szemben". A párt által vezetett két északi régió, Lobardia és Veneto közölte, nem akarnak több bevándorlót befogadni.

Róma korábban már több alkalommal kért nagyobb támogatást az Európai Uniótól a menekülthullám kezeléséhez. Pénteken négy uniós tagállam - Olaszország mellett Németország, Franciaország és Szlovákia - közös nyilatkozatban "európai megoldást" sürgetett a kérdésben.