Új épületszárnnyal bővült a diósdi német nemzetiségi általános iskola

Átadták a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola új épületszárnyát pénteken. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás az ott folyó pedagógiai munka elismerése is, hiszen az iskola iránti, folyamatosan növekvő érdeklődés tette szükségessé a bővítést.

Czunyiné Bertalan Judit emlékeztetett arra: Diósd 2013 nyarán nyerte el a városi címet, s ez is ösztönözte a települést arra, hogy a helyi iskolát, amely jelenleg két telephelyen működik, elindítsa a fejlesztés és a bővítés irányába. Felidézte, hogy a kormány 2014-ben 9 milliárd forintot különített el a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére, s ez az idén is folytatódik. Ezekből a nemzeti forrásokból az uniós pénzek mellett tanterem, tornaterem és tanuszoda fejlesztésére pályázhatnak az önkormányzatok, illetve az iskolák - mondta.

Az államtitkár jelezte: a kormány csökkenteni kívánja a családok iskoláztatással kapcsolatos terheit, a következő tanévtől az általános iskola első 3 évfolyamán ingyenes tankönyvekből tanulhatnak a diákok. Emellett "alapozó" intézkedések is történtek - mondta, jelezve: azoknak a gyerekeknek a többsége - 90 százaléka -, akik ősztől bölcsődei vagy óvodai gondozásban részesülnek, ingyenes étkeztetésben részesül. Erősítik az óvodai fejlesztő és nevelő munkát is, amely megalapozza az iskolai éveket - fűzte hozzá.

Az államtitkár fontos állomásnak nevezte, hogy elindult a pedagógus-életpályamodell, de szükségesnek nevezte a pedagógusok és az iskolai munka megerősítését is. Ez nemcsak infrastruktúrát takar, hanem a köznevelés tartalmi megerősítését és megújítását is - tette hozzá.

Leszák Ferenc iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, hogy míg 2013-ban 578 tanulója volt az iskolának, jelenleg csaknem hétszázan tanulnak ott. A 2014 őszén kezdődött építkezés során új épületszárnnyal gazdagodott az intézmény: az iskola két nagyobb és egy kisebb tanteremmel bővült, emellett akadálymentesített környezetet alakítottak ki és liftet is beépítettek.

Az iskolában 2014 szeptemberében indult meg a német nemzetiségi oktatás - tette hozzá. A beruházás 125 millió forintos költségeihez a kormány több mint 31 millió forinttal járult hozzá, a berendezést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ biztosította.