Robbantássorozat rázta meg az iraki fővárost

Több ember is életét vesztette pénteken az észak-iraki Erbílben, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta autóját az Egyesült Államok konzulátusa előtt, de az áldozatok egyike sem a diplomáciai képviselet személyzetéhez tartozott - közölték kurd illetékesek és az amerikai külügyminisztérium.

Biztonsági források hivatalosan meg nem erősített közlése szerint a délutáni merényletben kilenc ember halt meg, de azt nem tudni, hogy ebbe a merénylőt is beleszámolták-e.

Az autóbombás támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet jelentkezett - tudatta a dzsihadista weboldalakat figyelő SITE csoport. Közlésük szerint az IÁ kirkuki csoportjához tartozó harcosok Twitter-bejegyzésükben azzal dicsekedtek, hogy képesek voltak "egy autóba rejtett pokolgépet rárobbantani az amerikai konzulátus városban lévő épületére, sokakat megölve és megsebesítve közülük".

Egy név nélkül nyilatkozó forrás a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta, hogy az öngyilkos merénylő autójával megpróbálta megközelíteni az amerikai konzulátust, de az őrök tüzet nyitották rá, így a támadó még azelőtt működésbe léptette az autójában lévő robbanószerkezetet, hogy elérhette volna a belváros keresztény Ankava negyedében található konzulátus bejáratát.

Amerikai részről megerősítették, hogy a robbanás közvetlenül a képviselet beengedő pontjánál következett be. A State Department közlése szerint az autóbombás támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. Egyes szemtanúk szerint a robbanást követően - amely lángba borított több közelben álló autót - rövid ideig fegyverropogás hallatszott. A közösségi médiafelületekre feltett fotókon az látszott, hogy fekete füstoszlop emelkedik a magasba több emeletes házak mögül.

A hasonló erőszakcselekmények viszonylag ritkák Erbílben, az iraki Kurdisztán régió fővárosában, amelyet eddig elkerültek az Irak nagy részében napi rendszerességgel történő súlyos terrorcselekmények. A félautonóm iraki Kurdisztán fontos partnere annak a koalíciónak, amely az Egyesült Államok vezetésével háborút vív az Irak és Szíria jelentős részét hatalmába kerítő Iszlám Állam terrorszervezete ellen. A kurd pesmerga harcosok a szövetséges erők légi támogatásával jelentős sikereket értek el az Iszlám Állam Észak-Irakból való kiszorításában.

Az iraki Kurdisztán régió fővárosában tavaly novemberben nyílt magyar konzulátus, a Mol-csoport helyi leányvállalatának közvetlen szomszédságában. Az Országgyűlés három napja úgy döntött, hogy Magyarország - amerikai felkérésre - legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba.