Belvárosi kirakatban látható a Pest megyei örökségvédelem munkája

Az intézmény egy kirakatban futó videoösszeállítás segítségével mutatja be a Pest megyei műemlékeket és a hozzájuk fűződő munkákat, népszerűsítve ezzel az épített örökség és a kulturális értékek fontosságát és védelmét.

Kirakatban az örökség, avagy Pest megye örökségvédelmi munkája képekben címmel nyitotta meg műemlékvédelmi kirakatát a Pilvax közben a Pest Megyei Kormányhivatal pénteken.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott úgy vélte, fontos bemutatni azokat az értékeket, amelyekre büszkék lehetünk, és a kirakat láttán talán mind a külföldi, mind a magyar turisták kedvet kapnak ahhoz, hogy ne csak a főváros, hanem a környező települések kulturális kincseit is meglátogassák.

"Ez az esemény a műemléki világnap nyitórendezvényének is tekinthető, hiszen közterületen jelenik meg egy olyan munka, ami sokszor alig látható" - hangsúlyozta Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a műemléki világnapot 1984 óta április 18-án ünneplik világszerte az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS kezdeményezésére.

Kiemelte: a műemlékvédelem elsősorban az értékvédelemről szól, és az az értékvédelem, ami ebben a kirakatban is tükröződik, csak szakmai segítséggel és a helyi lakosokkal együtt valósítható meg.

Nagy Gábor, a Pest Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi vezetője úgy fogalmazott: "Legyen az az érdekünk, hogy az emberek érdeklődjenek a műemlékek iránt, álljanak meg egy percre, és csodálkozzanak rá a csodákra".

A kirakat installációjában látható többek közt a Vácrátóti Botanikus Kert, a biatorbágyi Sándor-Metternich-kastély megújulása, a védelemre javasolt fóti gazdagparasztház, a zsámbéki Zichy-kastély felújítása és bővítése, a Matrica múzeum és régészeti park, több természeti és kulturális örökségi érték Százhalombatta és Érd határában, valamint a Perőcsényi tájház felújításának története.