Fónagy szerint a vasúton a hangsúly

A közlekedés fejlesztéséről és beruházásokról tartanak ma konferenciát Bükfürdőn. A rendezvény péntekig tart, és a szakma legnevesebb képviselői vesznek rajta részt – hangzott el az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Fónagy János parlamenti államtitkár elmondta: a főbb témák a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) küldetése, Budapest közlekedése, a vasúti és közúti uniós fejlesztések.

A 2007-2015-ös uniós fejlesztési ciklusban a vasúti és a közúti projektek nagyjából egyensúlyban voltak. 2015 és 2020 között a fő hangsúly a vasúton, vagyis a kötött pályás közlekedésen lesz. A mintegy 1500 milliárd forint forrásból több mint ezermilliárdot a vasút kap meg. Elsősorban az elővárosi rendszer, vagyis a budapesti agglomeráció, a megyeszékhelyek összeköttetése, illetve az autópályák kiépítése az országhatárig - hangoztatta.

Kitért rá: az elővárosi rendszer Budapest mellett már megjelenik Hódmezővásárhely és Szeged között, Debrecen környékén és reményeik szerint előbb-utóbb Észak-Magyarországon is.